A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
Diadematoida tüskék. 235 midőn a két alakot közös név alá foglalta; választása a C. flexuosá-xa esett, minthogy ez az inkább helytálló faj, s bár MÜNSTER munkájának 44. lapján ez a név a C. cingnlata után következik, minden kísérlet, mely LAUBE választásának megfordítását czélozná, káros és szükségtelen lenne. A legközelebbi fajt, a C. Brandist LAUBE ugyancsak a C. flexnosá synonymájává tette, s KLIPSTEIN típus anyagának (B. M. 36527) megvizsgálása engem is arra indít, hogy eljárását megerősítsem. Mindazonáltal C. Petersi néven maga LAUBE alapított egy újabb fajt, mely feltűnően közel áll a tőle ilyképen kiterjesztett C. flexnosához. Harántbordái, miként a C. Brandis eredeti példányainál is (B. M. 36527), szabályosak, majdnem vízszintesek és nem hullámosak. A tüske teste szélesebb, nagyobb és vastagabb mint a C. flexuosa típus-példányaié s a gyűrűtől kezdve rohamosabban terjeszkedik szét; mindezek a vonások azonban, bár kevésbbé feltűnően, a C. Brandison is megvannak. A vápa szegélyét LAUBE egészen simának mondja ; valójában azonban bordázottság nyomai láthatók rajtuk, mindenesetre legalább is a két syntípus közül a kisebbiken. Az utolsó hátralévő vonás bibircsek jelenléte a test distális végén, ilyenek azonban, mint MÜNSTER felismerte (45. 1.), a C. flexuosá-n is előfordulhatnak. Valószínűnek látszik, hogy az a négy alak, mely a cingnlata, flexuosa, Brandis és Petersi neveket nyerte, egyetlen fajnak az adorális, ambitális, adapicális és apicális tüskeit képviseli, melyhez talán még a C. nndnlata is hozzá tartozik Ezt a fajt, mely számára a «Cidaris» flexuosa nevet kellene megtartani, az a hosszanti barázdáltság különbözteti meg, mely a testen haránt bordázattal kombinálódik, továbbá a már ismertetett szerkezete, melynek lényeges vonásait szabályos sugaras septumok és széles, a test átmérőjének kb. 0'64 részét kitevő lumen alkotják. Igaz ugyan, hogy a legutóbb említett vonás a C. Petersi-nek nevezett alakra vonatkozólag nem bizonyítható be, ebből azonban mindössze két példány ismeretes (1. fennebb a 233. lapon). Áttérünk már most a C. linearis, C. Meyeri és C. bicarinatá-xa. LAUBE azon a véleményen volt, hogy a C. Meyeri (melyet ő hibásan C. Mayeri-nak írt) a C. flexuosá-tól csupán valamivel hegyesebb alakja révén («nur durch die etwas spitzere Form») különbözik; azonban sem ő, sem HESSE , a ki az ő synonymái és helyesírása után indult, nem látták KLIPSTEIN C. Meyeri-jének példányait, s további bizonyítékokat sem hoznak fel LAUBE véleményének támogatására. KupsTEiN-nek a British Museum részére eladott példányokra vonatkozó, sajátkezűleg írott jegyzéke «No. 652, Cidaris Meyeri» alatt négy példányt említ. Mindazonáltal a holotípussal együtt most összesen öt példányunk van ; leltári számaik 36496 a-e. Az először talált példány (valószínűleg a holotípus) lelőhelye Set Sass volt; a többiek a Campillbergről származtak. A C. flexnosá különböző példányai, melyeket láttam, egyszerűen St. Cassianról származók gyanánt szerepeltek. KLIPSTEIN C. Meyeri példányainak megvizsgálása a C. flexnosá-val szemben a következő eltéréseket derítette ki. Hosszanti barázdái kétszer olyan finomak s nincsenek meg a C. flexuosá-xa annyira jellemző harántbordái; a KLIPSTEIN említette «Querzeichnungen» a legtöbb esetben színsávokra vonatkozik, s csupán a holotípuson láthatók, egy kiugró gyűrűvel együtt, mely valószínűleg a tüskének az állat életében történt tatarozása folytán jött létre. Általános alakja, kicsiny alapja, alacsony és sima gyűrűje s rövid nyaka, mindmegannyi különbséget jelent a C. ftexuosá-val szemben, mindenek felett fontos azonban az a tény, hogy a C. Meyeri egyetlen példányának sincsen olyan bő lumenje
