A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

222 átmérői körülbelül 10'5 mm-nyire a vápától dorsoventrális irányban 3'75 mm, harántul 3'9 mm, vagyis 0'2-e a hosszúságnak. Innen kiindulva a test 1*5 mm-re hegyesedik a tüske distális vége felé, a hol hirtelen, majdnem lapos tetőben végződik és 3 mm-re vékonyodik a proximális vége felé, körülbelül 7'4 mm-nyire a vápától. A tüske testét hosszanti bordák díszítik, melyek közül 10 éri el a distális végét, a holj felülről tekintve egyenlő közökben elhelyezkedő s szemcsés columellában találkozó septumokhoz hasonlítanak. Ezek a bordák majdnem egyenesen futnak a test proximális vége felé, a hol további 10 hasonló, sőt nagyobb borda foglal helyet közöttük, ezek azonban a distális végtől körülbelül 1*5 mm-nyire elenyésznek. A tüsketest egyik lapján mindezek a bordák erősen és egyenletesen kifejlődtek, a közöttük lévő árkok körülbelül ugyanolyan szélesek, mint maguk a bordák. Ezen a lapon, a test legvastagabb részén egy borda és egy árok szélessége majdnem egészen pontosan 0'5 mm. A másik lapon a-bordák finomabbak s a test legvastagabb része táján kezdetleges bordák iktatódnak bc közéjük; ezek közül az egyik 4'7 mm hosszú, a többi ellenben alig egyéb elszórt szemcséknél. A bordák legnagyobb magassága az árok fenekétől mérve 0'2 és 0'4 mm között változik, az utóbbi magasságot azonban csakis a tüske proximális végén érik el. A bordák bibircsekre bomlanak fel (avagy ilyenek összeolvadásából keletkeztek), melyek a test proximális végén nagyobbak, inkább elkülönültek s négyen foglalnak el 2'4 mm hosszúságot; a test közepe táján ugyanakkora hosszúságra öt esik belőlük. Az alap körülbelül 0"38 részét foglalja el a tüske hosszának s ezt a tekintélyes arányszámát a nyaknak köszönheti, mely 5'8 mm hosszú ; distális végén gyenge, de világos, legömbölyített perem határolja; utóbbit részben a test proximális bibircsei alkotják. Ez a perem, bár egyenlő távolságra marad a gyűrűtől, nem merőleges a tüske főtengelyére, hanem distális irányban a szembetűnőbb bordákat viselő lap felé lejt. Ezzel a peremmel párhuzamos a gyűrű és a vápa szegélye. A nyak legkisebb átmérője (dorsoventrális irányban 2'2 mm, harántul 2"3 mm) a gyűrűtől számított hosszának negyed részében észlelhető; innen kezdve a nyak 2'8 és 3'0 mm-re duzzad a distális végén és 2 6 mm-re a gyűrű közelében. Az a görbe, melyet ez a duzzadás eredményez, homorúbb azon a lapon, mely a test szembetűnőbb bordáit viseli; ezek szerint a tüske főtengelye kissé ez utóbbi lap felé hajol. A nyak felszínét barázdák borítják, mikből 25 esik 1 mm-re; szabályosan sugárzó septumok kibukkanó éleit képviselik ezek s szabályos közökben elhelyezkedő trabeculák láthatók közöttük. Gyűrűje legömbölyített, a nyaktól világos lépcsőfok választja el, de az alap lejtőjébe fokozatosan megy át. Átmérője 3 mm, magassága körülbelül 0'6 mm. Az előbbiekhez hasonló nagyságú, de világosabban szembetűnő hosszanti barázdák húzódnak át közvetlenül a nyakról a gyűrűre s az alap egyenes vagy kissé domború lejtőjén enyésznek el. A vápa szegélye kerek, kiugró, dorsoventrális irányban kissé lefelé görbül s durván bordázott; külső átmérője 2T mm. A szegélytől kezdődőleg a vápa oldalai szelíd lejtővel sülyednek befelé, aztán hirtelen lehajlanak, 0'85 mm átmérőjű, függőleges falú gödröt alkotva. A vápa teljes mélysége 0'7 mm. Mikrostructuráját bizonyos fokig már a külső felszin tanulmányozásából is levezethetjük. A nyak táján kétségkívül szabályos, sugaras septumokból és szabályos trabeculákból álló külső réteget találnánk, mely után befelé talán axiális complexus, vagy lumen következne A test árkaiban a septumok kibukkanó függőleges