A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

A tüskék. Cidaris dors ata. 189 vonallal lép kapcsolatba. Ily módon e két vonal széles, distális irányban domború parabolaszerű görbét alkot. Az ennek szárait keresztező vonalak' tovább haladnak az adorális felszín felé, a hol hasonló helyzetű, de keskenyebb parabolában találkoznak. Az idetartozó tüskék mikrostructurájának leírása s összehasonlítása a normálissal, a C. ahita czímén található a 181. lapon (XIV. tábla, 349. ábra). Az 777-nek megvan az alapja (317. ábra) s e tüskén a supra-ambitális sorozat jellemző bélyegei éppen szembetűnőkké kezdenek válni. Adorális lapjának sagittális vonala gyengén, homorúan görbül a gyűrűtől kezdve majdnem a distális végéig, ahol hirtelen, derékszögnél valamivel nagyobb szög alatt áthajlik a csúcs felé (318. ábra). Sem a gyűrű, sem a vápa nem ferde szembetűnő mértékben. A termetes testhez viszonyítva a vápa kicsin}', a gyűrű gyenge s a nyak rövid; a tüske hossza 22'3 mm, legnagyobb átmérői 9'4 és 8'7 mm ; a gyűrű átmérői 2'4 és 2'3 mm, a gyűrű aljától a nyak felső széléig 1'2 mm. Az adorális felszín ama pontjából kiindulva, a hol a sagittális vonal a csúcs felé bajlik, kissé összeolvadóbb bibiresekből álló sor halad kissé proximális irányban az adapicális lap felé, hajlandó lévén ily módon peremet alkotni a tüske distális vége körül. A sagittális vonal, az adorális iapon a peremtől distális végződése felé haladva gyengén domború görbületet követ, az adapicális lap megfelelő tájéka azonban gyengén homorú. Az 77, o, p, q, r példányokon az m példány homályos bélyegei világosabban kifejlődtek, a mint azt a 319—326. ábrákon láthatjuk. A distális végét övező perem határozottabb, s az adapicális oldalon \ilágos szögben lefelé húzódik (321. ábra). Ilymódon a tüske átmetszete distális vége felől tekintve (320. ábra) majdnem háromszögű. Ez az a módosulás, mely a cassiani Cidaris trigoná-X eredményezte, csakhogy itt nem ment oly messzire, mint annál a fajnál. A pánczél csúcsához közelebb eső tüskéket, úgy látszik, dorso ventrális irányban kevésbbé összenyomott, kevésbbé bilaterálisán symmetrikus, inkább szabályos körtealakú, de distális végükön hossztengelyükre majdnem merőlegesen lapított vagy evágott, néha kivájt alakok képviselik, éppen úgy, mint a C. alata pocidiformisnál. Az s példány (327—329), úgy látszik, ennek az alaknak az első kezdetét jelképezi; distális vége még kissé lekerekített és erősen tövises A t-n, mely ez irányban legerősebben módosult, a perem majdnem folytonos, s ezen belül, annak szélével nagyjából párhuzamosan bibircs-sorok helyezkednek el, melyek az adorális oldalon kissé magasabbra emelkednek, mint az adapicálison; a lecsonkított tető átmérői 10'4 és 10 mm.; mélyedése excentrikus az adapicális szegély felé. A mutáció rokonsága. — A legutóbbi alak erősen megközelíti azt, melyet a C. alata poculiformis legszélsőbb adapicális alakjának tekintettünk s nehéz megmondani, bogy a 306 — 309. ábrákon feltüntetett példányok melyik fajhoz volnának sorozandók. Ezeknek a leginkább módosult alakoknak a hasonlósága nem bizonyítja a C. alata és C. dorsata fajok azonosságát, mivel az ambitális és supraambitális tüskék igen jól megkülönböztethetők. Ilyen legutóbbi alakú tüskét írt le QUENSTEDT (1872, 194. 1., LXVIII. táb. 77. ábrái Radiolus dorsatus néven, mely szerinte „ein wahrer Fungiformis". Állítólag St. Cassian cassiani rétegeiből való. Ez az egyetlen ilyen alak, mely tudomásom szerint a cassiani rétegekben előfordult, ahol bizonyára igen ritkának kell lennie, ha ugyan egyáltalán előfordul bennük. Előfordulása nem érinti raibli mutációnk megkülönböztetését, mely más bélyegeken alapul.