A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
186 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. sata BRONN a-t találjuk idézve, továbbá a következő bekezdés: „Cidaris dorsata BR. mss.; i. Mü. Beitr. &c.", mely BRONN „Nomenclator"-ában (1848) olvasható. Diagnosis. — Cidaroida szabálytalan mikrostructurájú tüskékkel, határozott axiális complexus nélkül; belső rétegének sugaras septumai szabálytalanul helyezkednek el, néha dichotomikusan elágaznak; a tengelyből sugárzanak ki s szabálytálanul elosztott trabeculák választják el azokat egymástól; a külső réteg sugaras septumai finomabbak s szabályosabbak; a tüske teste rendesen körte vagy közelítőleg kulcs alakú (subclaviform), világosan elkülönült fogantyú nélkül, de bibircses díszítéssel borítva, mely vonalas sorokba rendezkedhetik ugyan, de nem igen alkot határozott bordákat, avagy töviskés is lehet. Az összes tüskék néhány circum-apicális kivételével dorso-ventrális irányban összenyomottak, az összenyomódás azonban rendesen csekély fokú s kerületi tüskéken sem szembetűnő. A bibircsek rendszerint az adapicális lapon valamivel szembetűnőbbek. Nyaka rövid, hosszanti irányban finoman barázdás. Lectotípusa: MÜNSTER (1841) IV. tábla, la ábrájának eredetije, a St. Cassiani kerület cassiani rétegeiből. A Cidaris alata esetével megegyezően e faj raibli példányai is határozott mutációt képviselnek, melynek jellemző bélyegei kiváltképen a supra-ambitálisok gyanánt értelmezett tüskéken mutatkoznak. A mutációt marginata-nak nevezhetjük, a St. cassiani alakokat pedig typica néven különböztethetjük meg. „Cidaris" dorsata typica. (XI. tábla, 310, 311. ábra és XIV. tábla, 438. ábra.) Diagnosis. — C. dorsata, melynek tüskéin a bibircsek rendszerint alacsonyak, meg nem nyúltak; a supra-ambitális és adapicális tüskék distális vége kúpalakú, vagy lekerekített, de karima nem határolja. Holotípusa: Azonos a faj lectotípusával. A bakonyi anyag. — E faj normális alakját, úgy látszik, az alább felsorolt lelőhelyek cassiani rétegeiből származó különféle, töredékes, rosszul megtartott tüskék képviselik: Cserhát (Leitner-udvar),— két-három töredék; Veszprém, Giricses domb, alsó réteges mészkő, — egy közelítőleg kulcsalakú (subclaviform) test; Veszprém, Takarékpénztár, — egy nagy test; veszprémi VI. szakasz, — mállott proximális töredék; ugyanott, az e 3 rétegben, egy gömbalakéi test. Megjegyzések a példányokra vonatkozólag. — Különböző alakjaik s bibircseik különféle elhelyezkedési módjai megfelelnek a cassiani példányokon észlelteknek ( MÜNSTER , 1841, 46, 47. ábra). Hozzá tehetjük ehhez még azt, hogy az inkább buzogány- és körte-alakú tüskék kerületiek, hogy a közelítőleg kulcsalakúak és a kulcs alakúak supra-ambitálisak, végül, hogy a gömbalakú, vagy rohamosan szétterülő tüskék adapicálisak. A fajra jellemző dorso-ventrális lapítottság legjobban látható a Giricses dombról származó subclaviformus testen (311. ábra). Ez 14*7 mm hosszú, legnagyobb átmérői 7'2 mm és 6'4 mm s átlagos nagyságúnak tekinthető. A takarékpénztári test (310. ábra) nagyon elforgácsolódott, egész korában azonban meg kellett hogy haladja a 40 mm hosszúságot; legnagyobb átmérői 13"5 mm és 12 mm. Ez nem közelíti meg a O. Gigantea CORNALIA kerekded alakját s a, bibircsei sem helyezkednek el hasonló hosszanti sorokban.
