A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

150 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. a tüsketest csekélyebb szilárdságát jelzi; alkalmilag üregek is lehettek benne. Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy e tüske legtávolabbi distális szegélye kissé megvastagszik, kb. 0'5 mm-ig, a distális szélén pedig határozott, bár sekély árok húzódik egyenesen keresztül, mely egyéb kb. ilyen nagyságú és alakú példányokon is látható. A b példány az a-tól főleg abban tér el, hogy görbébb. A tüskét belső felszínével lefelé sík lapra helyezve a domború görbület teteje 2-5 mm magasságba kerül e lap fölé A görbület teteje a test legvastagabb részére esik, úgy hogy a belső felszín homorú görbülete sokkal csekélyebb s 0'4 mm-nyire esik a laptól, melyre fektettük. E tüske baloldala kissé hosszabb és szélesebb, de az asymmetria nem oly szembetűnő, mint az a-nál. A gyűrű lejtése olyan, mint az a-nál. A vápa pereme kissé megduzzadt, utána gyenge duzzanat következik a perem és a gyűrű között, azután már a gyűrű kiemelkedése kezdődik. Az egész alap, egészen a nyak distális széléig sötétebb barna színű, mint a test; belső felszínén széles repedés követi a nyak peremét. Distális árok nincs. Barázdákat a nyakon fedezhetni fel, de egyebütt csupán az adorális felszín distális szélén láthatók; itt jól szembetűnő barázdák vagy sulcusok vannak, mikből körülbelül 6 esik egy mm-re, de nem egészen egyenlő szélesek. Az adapicális felszín eme végén apró bibircsek nyomai láthatók. E díszítések mindkét típusa némileg a Cidaris alata néven ismeretes tüskékre s az azzal rokon alakokra emlékeztet. Láthatók ezenkívül a többi evezőalakú tüskék egynémelyikén is. Némelyik példányon (például a d-n) a bibircsek csekély kiemelkedések képében a barázdák között jelentkeznek, utóbbiak nagyságra és hosszúságra nézve fokozatosan gyarapodnak a distális szegély felé közeledve. A c példányon, mely részben azért, mivel összezúzódott, vékonyabb, mint a többiek, a barázdák igen tisztán láthatók az egész adapicális felszínen s az adorális felszín distális felén, de kevésbbé világosan a proximális felén. Nyak nem különböztethető meg rajta, a barázdák a gyűrűtől indulnak ki s a tüske legszélesebb része felé egyre szélesebbek és világosabbak lesznek, innen tovább a distális szegély felé ismét keskenyednek s itt 10 esik belőlük egy mm-re. Az adapicális felszín distális szélén a bordák kissé szabálytalanok, de nem annyira, hogy bibircsek keletkezésére adnának alkalmat. Nyak hiányában a törés egyenesen a gyűrűig terjed. Az e, f g és h példányok alakja és méretei a nagyobb evezőformájú tüskéknek felelnek meg. A nyak kifejlődésében észlelhető jelentékeny, változatosságnak újabb példáját szolgáltatja az a tény, hogy két majdnem egyenlő hosszúságú tüske esetében a nyak magassága a gyűrű felett 2'3 mm az f és 1'5—1'9 mm a h példánynál. Egy erősen barázdált testen (az i-n), melynejc nagysága kb. a h-val egyezik, az 1 mm-re eső barázdák száma 8 az adapicális felszínen s kb. 6 az adorális felszín distális végén. 2. Lapátalakú tüskék. (Radioli spatuliformes.) (X. tábla, 262 -264. ábra.) Az ide tartozó 57 jeruzsálemhegyi példány közül 19-et (jelük a—s) választottam ki mérések és körvo'nalrajzok czéljaira. Mindezek a rajzok a külső, vagyis adapikális lapot tüntetik fel.