A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
120 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. (1) M. Marconissae (DESOR sub Hemipedina). Legjobb leírása DE LORIOL P.-től származik (1882) Ebből megtudjuk, hogy az interambulacrumok igen szélesek, 10—11 lemezből állanak oszloponként, a lemezek mindenike egy-egy aránylag kevésbbé szembetűnő szemölcsöt visel, mely az ambulacrum irányában excentrikus s igen kicsiny kúppal és tágas, meglehetősen besülyedt scrobiculával bír; továbbá hogy az egész extrascrobiculáris felszínt igen finom, kissé egyenlőtlen, sűrűn álló dudorok borítják, melyek tökéletlen scrobiculáris körsánczokat alkotnak, végül hogy a peristomum szintes a pánczéllal, alig rovátkos s rendkívül kicsiny, a mennyiben átmérője nem haladja meg a tüskésbőrű átmérőjének 0*22 részét. DE LORIOL 1 és la számú ábrái korántsem világosak. A nagyított lb ábrán az extrascrobiculáris dudorok nem ülnek sűrűn s a scrobiculáris gyűrű határozottabb, mint a minőt a leírás után várni lehetne; úgy látszik továbbá, hogy a gyűrűk érintkezők, de világosak, hogy a scrobicula a szélein kissé besülyedt s innen kezdve fokozatosan emelkedik a kicsi kúp felé. Ha egy interambulacrális szélességét a rajzban 100-nak vesszük, akkor a magassága 70—78, a szemölcs közepének távolsága az adradiális varrattól 39, a scrobicula szélessége 31, a kúp szélessége 9*5. NEUMAYR-nek a pánczélt oldalnézetben bemutató ábráján (bár állítólag DE LORIOL P. után készült) a scrobiculák egészen közel vannak az adradiális varratokhoz. Nagyon jó volna, ha ezek a csekély ellentmondások tisztázódnának. (2> Cidaris criniferus QUENSTEDT (1875, 156. 1., 67. táb., 99—100. ábra). A pliensbachi e-jelű liászból való, Würtembergből (= toarci). Bizonyítékai azonban korántsem kielégítők. (3) Cidaris olifex QUENSTEDT (1875, 148. 1., 67. táb., 76—88. ábra); a düsslingeni felső, a liászból való (= sinemuri). Mindenik interambulacrum ovális végének belső felszínén megvastagodott vonal képviseli a perignathikus övet. Ily módon a peristomum kissé az ötszögű felé közeledik, de kopoltyú-árkokat nem mutat. Á pánczél adapicális felének mindenik oszlopában 5 interambulacrális és 10 ambulacrális van (vagyis 2 amb. esik 1 i. amb.-ra), míg az ovális felén az interambulacrálisok száma 6 vagy 7, úgy hogy az interambulacrálisok összege legfeljebb 12-őt tesz ki. Az adapicális részen s az ambitus környékén a főszemölcsök kissé közelebb feküsznek az adradiális szegélyhez, az adorális részen azonban fokozatosan közelednek az interrádiushoz; az adapicális tájon sokkal kisebbekké lesznek, lyukasak, „mit undeutlicher Strahlung", a korona adorális felén tökéletlenül kifejlődött scrobiculájuk van. Az ambulacrumok perradiális mezőin szemölcsök fordulnak elő; az adorális félen nagyobbak s csupán minden második vagy harmadik ambulacrálison foglalnak helyet. Ezeknek a szemölcsöknek a jelenléte homlokegyenest ellenkezik a génusz NEUMAYR- és LAMBERT-féle diagnosisaival. Az állkapcsokról és a tüskékről QUENSTEDT is közöl leírást és ábrákat. (4) (?) Leptocidaris blabnrensis QUENSTEDT (1875, 69. táb., 71. ábra). Kimmeridgi korú. Itt valami tévedés forog fenn, mivel a 71. ábra a Leptocidaris triceps-et mutatja be, ez pedig nem lehet a kívánt faj, minthogy az ambulacrálisai világosan 3 elemből álló nagyobb lemezek. A 72. ábra a táblamagyarázatban Cidaris blabnrensis, a szövegben (233. 1.) azonban Leptocidaris néven szerepel. Utóbbi világos elsőrendű ambulacrálisokat látszik feltüntetni, minthogy azonban a kövület a belső felszín lenyomata, a bizonyíték nem kielégítő s az alak mindenesetre éppen úgy hasonlít a Cidaris-hoz, mint a Mesodiademá-hoz. (5) Mesodiadema simplex LAMBERT (1900, 31. 1), a középső liászból. Pánczélja
