A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája, Geologiai, petrografiai, mineralogiai és ásványchemiai függelék (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Laczkó Dezső: Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása
Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása. 121 Ezen faunából kiváló figyelmet érdemel elsősorban a Halobia rugósa HAU., a mely fontos vezérlő fossziliát a Szalaydombon is megtaláltam. Érdekes továbbá a trachycerasok tömeges fellépése, a miről BÖCKH J. is megemlékezik (130. 1.) és a mit ezenkívül a veszprémi triaszterületnek még csak egy pontján vettem észre s ez a Sintérdomb felső dolomitja. Mert a czefalopodák a felső márgacsoportban csak szórványos jelenségek, bár ritkaságoknak éppen nem mondhatók. Pribékkerti tömeges fellépésük tehát csak fészkes s a hallstatti ammonitlencsékhez hasonló előfordulásnak tekintendő. Leggyakoribb köztük a Trachyceras Attila MOJS. Különben úgy a czefalopodák, mint a többi idevaló fosszilia teljesen szétlapított, sőt akárhány esetben egészen el is torzított lenyomat képében jelenik meg. A pribékkerti fauna a maga egészében a veszprémi raibli-cardita márgák derekára utal. A pribékkerti feltáráson túl északnak a veszprémi méhestársbirtokosság mai kerti helyisége felett is volt még a közelmúlt években egy kis feltárás, de ezt a szántóvetők ma már egészen elföldelték. Ennek a feltárásnak a márgája nagy mennyiségben tartalmazza egy a veszprémi Jeruzsálemhegy mélyebb szintjeiben is gyakran előforduló kagylót: a Solenomya Semseyana BITTN.-t. Az Aranyosvölgy nyugati lejtőjének másik pontja, a melyet BÖCKH J. is felemlít, a mai Pozsgaymalommal szemben fekszik. Ezt a helyet 2. Köképalja, VII. szelvény (I. tábla 2. ábrája) alatt ismertetem. Itt a Sédvölgy lejtője alulról számítva úgy közepetájáig lőszszel van fedve. Közepétől felfelé előbb helybenálló szilárd, majd heverő és végül ismét padokban fekvő kőzetek következnek egészen a tetőig. A lejtő oldalából ott, a hol az ekeszántotta lősz véget ér, két kisebb terrasz ugrik elő. Az alsó terrasz a lejtő derekán húzódik délről északnak, körülbelül 100 m.-nyi hosszúságban. Magassága 2—3 m. közt ingadozik. Tömegét változó vastagságú, szilárd dolomitpadok képezik, melyeknek dűlése WNW. 15°-kal. Ezen rétegcsoportból négy sztratigrafiai egységet választottam ki azon czélból, hogy a fossziliákat rendszeresen meggyűjthessem. Ezek a VII. szelvény a)—d) tagjai. Kőzetük azonban fossziliagyűjtés tekintetében nem vált be, mert csak az u)-val jelzett alsó dolomitpadban találtam kövületet és itt is csak egy brachiopodának egyetlen példányát. Ez az Athyris (Spirigera) trisulcata BITTN. var., a melyet BITTNER a karinthiai carditás rétegekből ismertet. Ezenkívül még csak a d) szint tetejéről említhetek fel egyet, az Isocrinus Hercuniae BATH.-U Ezen dolomitterrasz tetejében áll a második terrasz, a mely az alatta levővel párhuzamosan húzódik a hegylejtő oldalában, ugyancsak délről északra. Ezen második terrasz össze-vissza túrt márgás és meszes kőzetek halmaza, a melynek anyaga a terraszba mélyeszteti régi kőfejtők kihányt törmeléke. Itt már nem lehet a kőhányásokból kiemelt és egymástól különböző kőzetek sztratigrafiai sorrendjét pontosabban kifürkészni, a miért is csak a biztosan kiválasztható tagokat állítottam be az ezen területről készült VII. szelvénybe. Ezen kiválasztott tagok a következők: e) A ú)-vel jelzett felső dolomitpadra, a melynek anyaga az alatta fekvő és szürkeszínű a)—c) dolomitoktól elüt, mert színre már barnásszürke, továbbá élesen és könnyen hasadozik s hasadási lapjait fehéres vagy sárgás meszes kéreg vonja be, egy szintén még dolomitos, de már fehéresszürke, finoman likacsos, szinte tufaforma kőzet következik, a melyben kivált a mállottabb felületlapokon már több kövület is mutatkozik, bár ezek a legtöbb esetben teljesen hasznavehetetlenek, úgy
