Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
X. Fejezet. A pannoniai-pontusi elmélet
410 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 250 Egyetlenegy kicsiny bazaltdejk ül mediterránkorú rétegeken. Herendtől délnyugatra % km.-re 350 m. t. sz. f. magasságban lőszszel elfödött mioczénkorú (mediterrán) kavicsban találtam egy keskeny bazaltcsíkot. A pannoniai-pontusi rétegeken ülő bazalt- és bazalttufa-erupcziók általában mind alacsonyabb színben terülnek el, mint a Balatonfelvidék triászkorú rétegeire ráboruló bazaltlávák, amelyek között a tufák alárendeltek, sőt a legtöbb helyről egészen hiányzanak. A plioczénrétegeken elterülő bazalttufás feküjű kerek lávatakarók a Badacsonyon, a Szentgyörgy hegyen, a Csobánczvárihegyen, a Haláphegyen, a Hajagosés Köveshegyen 300—280 m. t. sz. feletti plioczénalapzaton ülnek. 300 m. magasságú pannoniai-pontusi csonkakúp-padmalyon nyugszik a Kis Magyar Alföld remek szigethegyén, a Somlyóhegyén, valamint a Sághegyen, Czelldömölk közelében is a bazalt. A Gulács- és Tótihegyen, ezen a két szabályos kupolaalakú bazaltkúpon, kb. 260 m. magasságban terül el a bazalt. Mindezek tehát körülbelül egy szintben a pannoniai-pontusi rétegek legmagasabb színlőjén pihennek és szilárd, súlyos korongjukkal, amelynek vastagságát 100—120m.-en túl nem mérhetjük, megvédték a lágy plioczénkori vízi lerakodásokat a természetes lejtők adta környezetben az elpusztulástól; hasonlóan ahhoz a jelenséghez, amikor valami súlyos vaskorong vagy levélnehezítő megvédi az alatta lévő finom papirost vagy homokot a szél hatása elől. A Somlyó, a Sághegy, a Haláphegy, Szent-Györgyhegy és a Badacsony magánállósága úgy keletkezett, hogy a bazaltlepényektől nem védett helyeken köröskörül a szél elhordotta a lágy pannoniai-pontusi üledékeket egészen a kemény altalajig. Haláphegy körül részint a fődolomitig, részint a mioczénkorú durvamészig és kavicsig takarodott el a lágy altalaj. A Somlyó, a Sághegy, a Szent-György hegy körül pedig az alsó pannoniai-pontusi kavicskonglomerátig vitte el a szél a talajt. Sehol Európában nem ismerek még egy olyan helyet, ahol a plioczénkor óta a szél defiáczióját olyan biztos nyomokkal és éles mértékkel lehet kitüntetni, mint Tapolcza környékének síkságán. A Szent-Györgyhegy körül az eltakarított réteg vastagsága megüti a 180—200 métert és az eltakarított keresztszelvény teriiletét 15 km 2-re becsülhetjük. Az eltakarítást itt sem állóvizi abraziónak, sem folyóvíz eróziójának nem lehet betudnunk, mert ezeknek itt nincs semmi nyoma. Annál élesebbek azonban a szélmarás maradványai a Kisapáti és Gulács közti vasúti anyagárok konglomerát tuskóin és óriási, vedernyi nagyságú bazalt éles-kövekben (dreikanter), valamint a Tapolcza körül heverő tömérdek éleskavicson, amelyeket gömbölyű görgetegekből köszörült le a szél. 1 A 300—260 m. t. sz. f. szinlőben szétömlött bazalttufát és bazaltot természetesen idősebbeknek kell tartanom azoknál az erupczióknál, amelyek a térszín degradálása, alacsonyabbá válása után mélyebb nívókban törtek a felszínre, de még pannoniai-pontusi rétegeket takarnak. Tapolcza tágabb vidékein a Badacsony és a Gulácshegy közötti korkováni Hármashalom, a Hegyesd csúcs, a Csobáncz és a Gulácshegy körüli parazitikus kis bazalt és tufa kúpocskák, továbbá a véndegi, szigligeti és a fonyódi erupcziók legalább 100 méterrel mélyebb talapzaton vannak a 260—300 m. színben szétömlött nagy bazalttáblák alatt. Minthogy semmi nyoma sincs annak, hogy helyi lerogyások vagy lejtőcsúszások következtében később kerültek volna kisebb bazalttömegek a
