Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

X. Fejezet. A pannoniai-pontusi elmélet

389 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 250 Balatonba hajtják a laza anyagot; még inkább elhordhatták a pleisztoczén kor óta a völgyek közötti nagy területekről, ahol a pannóniai rétegek nem voltak súlyos patakkavicscsal fedve, az agyagot és az iszapos plioczénkorú iszapot a permi és triászkorú sziklaterraszról. Különösen mielőtt mívelés alatt állott a térszín. A pannoniai-pontusi rétegek felszíne a Balatonfelvidéken. A pannoniai-pontusi rétegek felső határa, miként láttuk, a Balaton felvidék lejtőin 200—250 méter t. sz. f. magassági szintek között ingadozik; Várpalotától Veszprémszentistvánig ellenben, jóval 200 méter alatt marad; a Badacsony, Szentgyörgy és Haláphegy, Gulácshegy bazaltos csonkakúpjain azonban a 280—290 méternyi magassági szintet is megközelíti. Az utóbbi hegyeken meszes homok van a bazalt és bazalttufa takaró alatt és a keményebb vulkáni kőzetek takarója védte meg kerületükön a pannoniai-pontusi rétegeket az elhordatás elől. Azért az itteni 280 — 290 m. magasságot fogadhatjuk el a Balaton nyugati részében a pannóniai lerakodások legnagyobb magasságául. A veszprémi fensík 260—300 m. felszínére a pannoniai-pontusi rétegek sehol sem érnek fel; nyugaton Vigant, Pula és Öcs között a Köveskálla felől Öcsig terjedő öbölben, a Veszprém—Nagyvázsonyi fensíknak hirtelen végződő pereméhez agyag- és homokváltakozásából álló és levantei (?), meg pleisztoczénkorú édesvízi mészkőtől vastagon takart, pannoniai-pontusi rétegek simulnak hozzá. A Vigant feletti országút szerpentinái melletti árokban a pannoniai-pontusi agyag szintén 260 m. t. sz. f. magasságra emelkedik és ugyanilyen magasságban van az öcsi gazdag lelőhely is; mindkettő közvetlenül az édesvízi mészkő alatt fekszik, amelynek plioczénkorát VITÁLIS ISTVÁN kétségbe vonta és azt a pleisztoczénbe, kevéssel a löszképződés ideje elé tette. Az öcsi rétegek Pula felé és valószínűleg a Tálodi erdő bazalt és édesvízi mészkőtakarója alatt Nagyvázsonyig és Vöröstóig öbölszerűen felnyúlnak az Eger patak völgyében ; ahol a nagyvázsonyi források és a Kinizsytorony alatti szenes, márgás, fossziliás telepek az édesvízi mészkő alatt 240 m. t. sz. f. magasságban jelzik a pannoniai-pontusi rétegek felső szinlőjét. Az öcsi, nagyvázsonyi, Kenese- és Karád-vidéki feltárásokban kiékelődő vékony, szenes mocsárföld-rétegek nem jelölnek folytonos, mindenütt megjelenő szinteket; hanem néhol nagyobb számban jelentkeznek, mint például a kenesei Csúcsosparton és a tihanyi Fehérparton, másutt pedig mint a balatonfőkajári parton, Balatonaliga fürdőtelep felett és Fonyódon csak egyesével mutatkoznak. Ezek a mocsárföld-rétegecskék, amelyek vastagsága mindig 50 cm. alatt marad megvékonyodnak és kiékelődnek; mindenütt édesvízi és szárazföldi molluszkumok jellemzik szegényes fosszilis faunájukat. Figyelemreméltó tapasztalat az, hogy ezekben a mocsári rétegekben a szárazföldi alakok a régi partok közelében : így Öcsön és Nagyvázsonyon vannak nagyobb mennyiségben; a Balatonfelvidék plioczénkorbeli partjaitól távolabb eső lelőhelyeken azonban szárazföldi csigák, a nagy Helix Doderleini BRUS. fajon kívül alig fordulnak elő. A legtöbb helyen, ahol a mocsári rétegekből fossziliákat gyűjthettünk, ezek a szenes rétegek a Congeria triangularis és C. balatonica fajokkal jellemzett homok- és agyagrétegek között vannak. Ezek a szenes, sötétbarna rétegek a Balaton körül gyakoriabbak, mint távolabb a Balatontól, Nagyberény, Tab-Karád környékén csak egy-egy szenes rétegecskét