Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
X. Fejezet. A pannoniai-pontusi elmélet
336 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 250 Az elmondottak szerint tehát a félsziget teste pannoniai-pontusi rétegekből áll; ezeken keresztül törtek át számos kürtőben a bazalttufa kifolyások és a gejzirforrások, amelyeknek kovás mészkőből álló kúpjai a félsziget déli ormozatain eredeti alakjukat bámulatos épségben megtartották. Altalajának természetére nézve Tihany félszigete összekötő tag a Balatonfelvidék és a Somogyi dombvidék között. Csak három kilométernyi távolság van a szántódi és a tihanyi pannoniai-pontusi rétegekből álló emelkedések között. A pannóniai rétegek, miként ezt a következőkben bizonyítani fogom, a Balaton teknőjének keletkezése előtt a Balatonfelvidékig összefüggésben voltak. Hogy miként pusztultak el Tihany északi és déli oldalán a Balaton depressziójában, arról is később lesz szó. Megmaradásukat Tihanyon a bazalttufa és édesvízi mészkő lerakodásoknak köszönhetik, amelyek levélnehezékhez hasonlóan kemény és súlyos tömegeikkel eltakarták és megvédték a lágy plioczén rétegeket az elhordatás különböző tényezői: a denudáczió, az erózió, a tavi abrázió és a szél deflácziója elől. A félsziget hasonló magasságú tetőket hord (Csúcshegy 235 m.), Hármashegy 212 m.), mint a Szántód—Balatonföldvár körüliek (217—235 m.). Amazok azonban bazalttufán ülő gejzirkúpok, amelyek a somogyi platóknál alacsonyabb térszínen folytak szét az erupcziók korában már szárazzá vált, egyenetlen, hepehupás felszínen. A pannóniai rétegek legnagyobb t. sz. feletti magassága a félszigeten a Fehérparton a Csúcshegyen és Tihany helységben van; de 15ü m. tengerszín fölé nem emelkednek. A bazalttufa nagyon változó vastagsággal takarja a pannoniai-pontusi lágy altalajt; legvastagabb a félsziget északkeleti fokán a Barátlakások sziklafalain, ahol 50 m.-el mértem azt. Az Óvári szőlők alatt 20 m. a bazalttufarétegek összessége ; a Kolostor alatt 10 m.-nél vastagabbnak nem becsültem. Délfelé a bazalttufa hirtelen megszűnik és a félsziget nyugati oldalán sem nagy vastagságú. A tihanyi félsziget plioczénkorú lerakodásai régóta felkeltették a geologusok figyelmét és meglehetősen bő irodalom foglalkozik jelenségeikről. Minthogy a félsziget mindenfelől meredek falakkal emelkedik ki a Balaton tükréből, a magas partok felső pereméig mindenfelől jó feltárások nyújtanak bepillantást a félsziget altalajának szerkezetére. Annál kevesebb természetes feltárás van a félsziget belsejében, bárha annak térszíne nagyon egyenetlen, hepehupás és két nagy lefolyásnélküli mélyedés körül elhelyezkedő csúcsból áll. ZEPHAROVICH, Tihany első leírója, szorgalmasan méregette a bazalttufarétegek dőlését és hajlandó volt tektonikai jellegűeknek tekinteni azokat. Pedig ezeknek semmi közük nincs a későbbi altalajbeli mozgásokhoz, hanem egyrészt a régi térszín lejtőihez simulnak vagy a kúpok nyílása körül helyezkednek el, másrészt pedig a partfalak lerogyásával kerültek rendetlen fekvésbe. A Tihanyi félsziget kőzetei sokfélék: pannoniai-pontusi homok, homokos csillomos agyag, édesvízi mészkőlemezek, erupcziós bazalttufa homokkal, agyaggal, édesvízi leveles mésztufával váltakozó, vízben lerakodott réteges bazalttufa és megkeményedett hamu. Ezeket igen sok különálló kúpban a posztvulkános, nagy hőfokú forrásképződmények termékei: kovás mészkővel, kalczedonos gejzirittel koronázzák. Én a remek, fosszilis forráskúpok és fortyogok, igazi gejzirok anyagát posztplioczén vagyis pleisztoczénkorúaknak tartom. Azonban paleontologiai leletek híján nem lehet korukat pontosan meghatározni. Idegenforgalmi speczialitásai: a kecskekörmök (koptatott Congeria ungula-caprae
