Szemán Attila: Bányászattörténeti tanulmányok (Rudabánya, 2009)
A bányászkapáról
món részben felszíni táj látható tehát, de ez csak annyit jelent, hogy a művész közvetlenül a tárószájban fejtő vájár mellett, a tárószáj előtt ábrázolta a takarító munkát végző másik bányászt. Ez a táj azonban - akárcsak más alkotásokban szereplő párhuzamai - nem tartalmaz kultűrvegetációt, s az itt látható növények a legjobb indulattal sem nevezhetők szőlőnek vagy szőlőlevélnek. Sőt a nagypecséttel körülbelül egykorú, azzal párhuzamosan használt kispecséten sem szőlő, hanem élő fa figyelhető meg. 37 A szőlőfürtök - és nem levelek! - csak a jóval későbbi, 1483-as pecséten tűnnek fel először (26. ábra). 38 A két dolgozó munkás közül az egyik éket és kalapácsot, a másik egykarú csákányt tart a kezében, kapa azonban sem itt, sem a későbbi címerváltozatokban nem látható többet. Pedig ha szőlőműves kapáról lenne szó, hát annak ezen a pecsétábrázoláson lenne a helye! Itt azonban végképp vitathatatlan mindkét dolgozó bányász kiléte. A harmadik, a tárónyílásban feltűnő alak elhelyezkedése miatt szintén csak bányász lehet. A korban következő, 17. századi pecséten ismét fák láthatók a hegytetőn (27. ábra). 39 Ströhl címergyűjteményében is fák szerepelnek a magaslaton. Faller még bemutat egy datálatlan, feltehetően 17-18. századi címerképet, melyen a művelt bányahegy tetején talán ismét szőlőfürtök tűnnek fel (a kép sajnos meglehetősen apró, és nem is jó minőségű). De ezen a címeren is a bányászok szerepelnek fő témaként, s a szőlőmüvelő kapás itt is hiányzik. 1906-ban azután címerpajzsba foglalva ismét a legrégibb pecsét helyes ábrázolásának rajzát látjuk a festékes pecséten (28. ábra): 40 azaz két cserfagallyat, Szt. Istvánt, ékes-kalapácsos és kapás bányászt. A korai, 14. századi bányavárosi, illetve városi címerek közül azonban egyen sem találunk szőlőfürtöt vagy levelet. A régi 37 Schönherr, 8. p. 38 Décsényi, 99. p. 39 Décsényi, 100. p. 40 A történelmi Magyarország városainak és községeinek címeres pecsétgyűjteménye az Országos Községi Törzskönyvbizottság határozatai alapján (1898-1913). Szerk.: Tóth Árpád. Bp., 1999. Csak lenyomatban ismert pecsétek, 301. sz.
