Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

A Recski Magyar Királyi Ércbánya (1926-1944)

technikai felszerelés segítette egészen 1944-ig. A recski bányászok fúrtak 1938-ban Szarvaskőn a wehrlit, azaz a titánvasérc után. Továbbá a recskiek adták a fürószemélyzetet és a technikát 1943-1944-ben a FelsődernaTataros környéki (a Partiumban fekvő egykori Bihar megyében) bitumenes lignitkutatásokhoz. A második világháború előtt Recsk hazánk egyetlen nagyüzemi kísérleti telepe is volt az érckutatásoknak. A magyar aprítógép-gyártó ipar, főként a Ganz cég korszerű előkészítő berendezéseinek nem egy típusát elsőként a recski ércelőkészítő-műben próbálták ki. 27. kép. A recski ércbánya üzemi épületeinek helyszínrajza kb. 1935-ből. A számozott épületek a következők: 1. Iroda, és mellette az üzemvezetői lakás, 2. Istálló és vele szemben Iroda, 3. Szivattyúház, 4. Altiszti lakás, 5. Virágház, 6. Félszer, 7. Orvosi rendelő és raktár, 8. Félszer, 9. Katalin-táró, 10. Műhely, 11. György-táró, 12. Raktár, 13. Sűrítő, 14. Ércelőkészítő, 15. Raktár, 16. Fatelep, 17. Laboratórium, 18. Színpor-raktár A recski ércbánya a komlói társpénztárral közösen működött a két világháború között. E két vállalat elsőként vezette be a hazai bányaiparban a családi segélyt. Úttörő volt Recsk a bányászati szilikózis elleni küzdelemben, miután már 1936-tól rendszeres tüdőszűrést végeztek és porvizsgálatokat folytattak a betegség megelőzésére, ill. leküzdésére. Éppen a szilikózisos megbetegedések csökkentésére az országban elsőként honosították meg a vízöblítéses fúrási 1934-ben. Az ércelőkészítőben ekkor létesült az első porelszívó- és leválasztó berendezés. A rakodásnál és egyéb munkáknál viszont nem védekeztek a por ellen.