Ifj. Noszky Jenő: Salgótarján és barnaszén-bányászata, különös tekintettel a néprajzi viszonyokra (Rudabánya, 2007)

Balogh Kálmán: Dr. Noszky Jenő emlékezete (1909-1970)

Édesapjuk geológusi hivatása a két Noszky gyermek közül Jenőt ragadta meg. Érettségivel kezében, 1927-ben a debreceni tudományegyetemre iratkozott be, mert úgy vélte, hogy annak új professzora, Telegdi Roth Károly mellett képezheti magát hajlamainak legmegfelelőbben. Professzora irányításával előbb a tanszéképítő munkába, 1930-tól kezdve pedig a magyar geológia mostohagyermekének, a Bakonynak a Széchenyi Társaság anyagi támogatása révén nem rég megindult részletes felvételébe is bekapcsolódott. Természetrajz-földrajz tanári oklevelének megszerzése után, 1932-1933-ban a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként egy évet töltött Othenio Abel és Eduard Suess intézeteiben, illetve a Naturhistorisches Museum gyűjteményeiben, irodalmat és összehasonlító anyagot keresve a magával vitt ősmaradványok meghatározásához. Ennek eredményeként jelent meg 1934-ben az északi Bakony kréta képződményeiről szóló értekezése, amely nem csak doktorátusának biztosított „summa cum laude" minősítést, hanem pontos alapadatai révén hosszú ideig a rétegsorrend és a rétegtani szint megítélésének is bázisa lett. Bécsből való hazatérése után még három esztendőn át tanársegédeskedett Debrecenben ADOB-gyakornoki, illetve szakkorrepetitori csekély fizetéssel. Az akkori nehéz viszonyok közepette csak 1936. május l-jén léphetett a Magyar Állami Földtani Intézet tagjai sorába. Ennek állományában maradt haláláig. Mindössze az 1952. december 16. és 1953. július 15. közötti idő jelent kivételt, mikor is előbb a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Földtani Főosztályának, illetve az ebből szervezett Országos Földtani Főigazgatóságnak a vezetését látja el. Tagja marad intézetének akkor is, amidőn (1952. július-1952. október 20.) a MASZOBAL bauxitkutató expedíciójához vezénylik. Megbízható, sokoldalú és eredményes munkája általános tiszteletet biztosít számára. 1952. október 20-tól december 15-ig, majd 1953. július 15-től 1956. szeptember l-ig intézetének igazgatója, közben - mint láttuk főosztályvezető és főigazgató. Igen hálátlan körülmények között is példátlan erőfeszítéssel igyekszik azt a nem testére szabott szerepet betölteni, s közben egészségét hozza áldozatul. Kimerülten és kedveszegetten válik meg tisztétől, és a személyét ért kitüntetések (a Szocialista Munkáért Érdemérem: 1955, a Munka Érdemrend