Hadobás Sándor szerk.: Szénbányászat Izsófalván (Izsófalva, 2006)

A bányászat néprajzából - Szarka József csontfaragó

A 30-as évek végén felfedezte a (marha)csontot, mint képzőművészeti alapanyagot, amelyből különféle miniatűr figurákat faraghatott. Az ábrázolni kívánt témát a csonton előrajzolta, majd saját készítésű szerszámokkal, eszközökkel (lombfűrész, véső, reszelő stb.) mintázta meg, dolgozta ki aprólékos precizitással. Mindezt a napi nehéz fizikai munka mellett, szabadidejében, ahogy ma mondjuk, hobbyként tette. Keze a nehéz fizikai igénybevétel ellenére is könnyedén siklott a kemény, nehezen megmunkálható csontanyagon. Faragványait eleinte ajándékba készítette rokonoknak, barátoknak, később azonban már megrendeléseket is kapott. Kompozíciói általában többalakosak voltak (Izsó Miklós Búsuló juhásza, elefántvadászat, szarvasvadászat, Kálvária, libapásztor lányka, Hófehérke és a hét törpe, bányászzenekar, kovácsműhely, táncoló magyar pár stb.), de készített brossokat, bányászjelvényt, különböző madarakat, portrékat politikusokról, tudósokról és nem utolsó sorban Izsó Miklósról. Munkái felkeltették a hivatalos szervek érdeklődését is. Meghívást kapott az 1948 nyarán Miskolcon megrendezett Mezőgazdasági és Ipari Kiállításra. Az ott bemutatott csontfaragásait „művészi színvonalon és magas nívón állónak" ítélték, amiért Díszoklevéllel tüntette ki Dobi István miniszter. 1950-ben a népművészeti kiállításon vett részt néhány munkájával, ahol Tildy Zoltán államelnök aláírásával kapott Díszoklevelet. Népi iparművésszé történő minősítéséhez 1955-ben 3 db csontfaragás elkészítésére kérte fel a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségének Népművészeti Osztálya. Iskolázatlansága, egyszerűsége ellenére magas intelligenciájú, a világot, a történelmet és a természetet szerető és ismerő ember volt. Eletét a művészet szeretete, a becsület, a jóság, mások tisztelete jellemezte. A család által féltve őrzött csontfarag ványain túl ezt hagyta örökül gyermekeire, akik mély tisztelettel őrzik emlékét.