Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Vastermelés

melléki területen legjelentősebb helyek: Vasvár, Uppony, Dédes, Vadna, Vasas. A Szuha-Bódva környékén megemlíthető: Rudabánya, Felsőkelecsény, Imola, Trizs, Edelény stb. A helyi jellegű vastermelő helyek közül a legtöbbet tudunk a mecseki vasbányászatról: a Pécsvárad melletti Vashegyet több Árpád kori forrás említi a Kovácsséde-Vasas és Sarlós helységek társaságában. Kétségtelen bizonyíték a veszprémi vastermelésre a feltárt 9-12. századi olvasztókemence. Vassalak maradványokat találtak - többek között - Tiszalök, Tiszaeszlár, Orosháza, Domony, Várpalota stb. határában. A napjainkban feltárt és példaértékű igényességgel bemutatott somogyfajszi vasgyártó telep különös helyet foglal el a hazai vaskohászat történetében, több okból is. Történelmi szempontból azért, mert a település máig fönnmaradt neve és a kormeghatározás egyaránt a 10. század derekán élt Fájsz nagyfejedelemhez köti, s a telep, valamint a kikövetkeztethető termelés méretei túlmutatnak a szokványos helyi jellegen, vagyis alátámasztják a nagyúri birtokos létezését. Technikai szempontból pedig azért, mert itt mutatható ki szerves egységben a „bánya" (a Koroknai patak árterén megtalált limonit-tömbös gyepvasérc-lelőhely), a nagy vaskohászati műhely, valamint a vasfeldolgozó telephely a szomszédos, mai Pusztakovácsi nevében. Itt tanulmányozható egy nagy kohászati telep elrendeződése, s az itt megtalált négy vasbuca vizsgálata rendkívüli lehetőségeket kínál a kutatások számára. A 16 méter átmérőjű műhelygödörben 21 vasolvasztót tártak fel, s még további néhányat valószínűsítettek. A műhely oldalába épített kohók medence-átmérője átlagosan 35-40 cm, belső terük körte alakú, magasságuk az akna belsejében mintegy 70 cm lehetett. Az agyagból tapasztott kohók méretben és formában az északborsodi, ún. imolai típusú olvasztókemencékkel egyeznek, azonban azokkal ellentétben mellfalazatot is alkalmaznak. Az itt talált vasbucák súlya 1,72 és 3,2 kg közötti. (A korábbi, eddig egyetlenként ismert buca Jósvafő mellett szántásból került elő, tömege 2,75 kg.) A kutatók véleménye szerint a műhelyt rövid ideig, talán egy évtizedig használhatták, s a termelés hirtelen szakadt meg, maradt abba. (Talán ez is alátámaszthatja a minden bizonnyal rövid néhány évig uralkodó Fájsz nagyfejedelemhez való kötődést.) A királyi hatalom kiépülésével, a 11. században a vastermelési szervezet beolvadt a királyi vármegye szervezetbe. A különböző etnikumhoz tartozó vastermelők ezután a megyei központok szolgáló népei közé tartoznak. A 13. század a hazai vastermelésben döntő változásokat hozott: a korábban művelt területek jórészt kimerültek, majd a tatárjárás során elpusztultak a vastermelő telepek, művelőikkel együtt. A tatárjárást követő évtizedekre a német bányász-kohász betelepülés és a vízierő technikai felhasználásának kezdete a jellemző. A hazai vastermelés súlypontja áttevődött a Gömör-Szepesi Érchegység területére, elsősorban a gömöri és szepesi, kisebb részt az abaúji, tornai és borsodi részekre. Ezen kívül csak az erdélyi Torockó vastermelése lehetett számottevő. A Garam vidéki, a vajdahunyadi és egyéb helyek vastermelése helyi igényeket elégíthetett ki. A gömöri és szepesi területekről az ország más vidékeire, sőt külföldre - Lengyelországon és a tengeren át Angliába - is számottevő mennyiség jutott. Az olvasztás technikája Az Árpádok korában, s nemcsak a Kárpát medencében, hanem szerte Európában, a vasolvasztás az ún. bucakemencékben történt. A sík terepen, partoldalban, vagy műhelygödör peremén épített, agyaggal bélelt kiskemencék belső átmérője az alsó szakaszon általában a 3545 cm-t nem haladta meg, az olvasztótér magassága 40-50 cm, a kemence kürtővel megnövelt teljes magassága 60-80 cm lehetett. Az érc és a tüzelőanyag adagolása mind alulról, mint pedig felülről is történhetett. Az ún. zártmellü nyugat-dunántúli típusoknál a begyújtás után az alsó