Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Vastermelés

azonban megállapíthatunk: a honfoglalók vasmüvessége három forrásból táplálkozhatott: a magukkal hozott keleti ismeretekből, az itt talált avar és esetleg szláv technikából. A honfoglaló magyarság életében a vas olyan alapvető szerepet játszott, hogy jelentős saját vastermelés nélkül népünk nem maradhatott volna fönn. (fegyverzet, lószerszám, mezőgazdasági szerszámok stb.) Elég megemlítenünk, hogy - egyes számítások szerint - a fejedelmi állandó kíséret fegyveresei 30-40 tonnányi vasfelszerelést használtak. Mások számításai szerint a honfoglalók évi vasszükséglete 1600 tonna lett volna, amely 2 kg-os bucákkal számítva, 80 000 olvasztókemence egyidejű működését tételezné fel. (Egy kemencéhez - beleértve az érckitermelést a faszénégetést, szállítást stb. - legalább 3-4 embert számítva, ez 300 ezer körüli létszámot jelentene, amely nyilván képtelenség.) Az elfogadható adatot valahol a 4000 kemence és az évi 80 tonnányi termelés körül kereshetjük. A középkori oklevelekben fönnmaradt magyar szakkifejezések is a keletről hozott örökségről tanúskodnak: vasverő, vasverőház, fogó, üllő, fúvó stb. Vaskohászatunk a Kárpát medencében Mai ismereteink szerint, a honfoglalás után szinte az egész ország területén elterjedt, közönséges müvelet volt a vasgyártás. Erre utalnak a feltárt és megvizsgált salak-leletek. Főként a könnyen kitermelhető, s könnyen feltárható gyepvasércet hasznosították. A vastermelésben a bányász, a kohász és a kovács munkája még nem igen vált külön. Erre csak a 13. század folyamán kerülhetett sor. Valószínűleg ilyen okok eredményezhették, hogy a vastermelés nem tartozott a tulajdonképpeni „bányászat" körébe. A királyi bányaadományokban, kiváltságlevelekben stb. a felsorolt fémek között a vas nem szerepel. A helyi jellegű, önellátásra berendezkedő vastermelő helyek mellett, a honfoglalás idejére visszavezethető fejedelmi-királyi vastermelő szervezet működésével kell számolnunk. (A szervezet valamilyen formában a honfoglalás előtt is meg lehetett.) Uralkodó nézet szerint, a királyi vármegye kialakulása előtt, már a 10. században, a fejedelmi birtokszervezeten belül hazánkban legalább két vastermelő szervezet működött. A szervezetek központja „Vasvár" nevet kapott, ahonnan irányították a termelést, s ahová - valószínűleg - begyűjtötték, s ahol tárolták a termelt vasat. Később a megyék központjául szolgáló várak is elláttak hasonló tároló feladatot a megye termékei részére. Ehhez hozzátehetjük, hogy minden bizonnyal innen látták el elsősorban a fejedelmi-királyi birtokok és fejedelmi állandó kíséret vasműveseit (vasverőit) különféle minőségű és különféle célra felhasználható vassal. Ezekből a vasvárakból szállíthatták olyan királyi megyék vasverő-telepei számára is a vasat, ahol egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben tudtak vasat előállítani. 1226-ból maradt fönn említés arról, hogy a pannonhalmi monostor vasverő-háza Vasvárból kapta rendszeresen a vasat. Az Árpádkori vastermelés jelenleg ismert két tájegységének megfelelően a két vastermelési központ a mai Vas megyei Vasvár település és a mai Borsod megyei Vasvár puszta volt. Esetleg felmerülhet a Sopron megyei vastermelés központjaként Kismarton-Eisenstadt, s a legújabb eredmények szerint a Somogy megyei fejedelmi vastermelési szervezet központjaként a mai Somogyfajsz is. A nyugat-magyarországi vasércterületen e korban három termelő csoport különböztethető meg. 1. A Vashegy környéke: Vasvár (salak- és vasolvasztó-maradványokkal), Szarvaskend és Kendszék (Vasverőszék, a Kurszán nemzetség /cendjeinek 10. sz. eleji települései), Csejke, Gyepüfüzes, Egyházasfüzes stb. 2. Kőszeg környéke: Kőszegfalva, Tömörd, Velem stb. (salakés vasolvasztó-maradványokkal). 3. Sopron környéke: római kori, esetleg Árpádkori leletekkel. Az észak-borsodi vasércterületet e korban a Sajó középső szakaszának két oldalán elhelyezkedő, délen a Bükk északi lejtője, északon a gömöri és tornai részek által határolt vidék alkotta. Régészeti kutatások tárták fel az Árpád kori vasolvasztó- és salakmaradványokat. A Sajó