Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az őskortól a honfoglalásig

s megnyitották a mai szint eléréséhez vezető utat. (A vasgyártás az anatóliai és iráni területen egy évezreddel korábbra nyúlik vissza, ahonnan fokozatosan jutott el a Földközi tengerhez, majd az európai kontinens belsejébe.) A Kárpát medencei Kelta vasmüvesség emlékei még jórészt feltáratlanok. Jelenlegi ismereteink szerint egy nyugat-dunántúli körzet (Velemszentvid, Sopron a mai ausztriai Burgenlanddal) és egy dél-dunántúli körzet (Regöly, Szálacska, Pécs) körvonala rajzolódik ki, mindkettő helyi jellegű vasérc-előfordulások kiaknázására települten. Joggal feltételezhető azonban az észak-borsodi és a Munkács környéki vasérc-előfordulások hasznosítása is. Természetesen e korban a bronz eszközök gyártása és feldolgozása is tovább folytatódott, tökéletesített technikával, s most már a kiváló acélszerszámok segítségével. Kimutatható a helyi arany- és ezüst-előfordulások kiaknázása is, elsősorban Erdélyben a dákok uralma alatt. A rómaiak ipari jellegű bányászata Időszámításunk 2. és 3. századában a rómaiak megszerezték és császári kézben műveltették Erdély akkor már híressé vált aranybányáit. Ezek birtoklása érdekében Dácia néven egy új tartományt szerveztek a Duna alsó folyásától a Szamos vonaláig, É-D irányában mintegy 400 km hosszúságban. Tulajdonképpen ekkor már ismerték a napjainkig is művelt valamennyi jelentős aranylelőhelyet a Maros középső folyása és az Aranyos patak közötti területen. Az aranytermelés igazgatási központja Ampelum (Zalatna), a bányászati-kohászati termelésé pedig Alburnus Maior (Verespatak) volt. Történészek becslései szerint a római uralom másfél százada (i. sz. 106-271) alatt - állítólag - 1.000 t nyersaranyat termeltek ki a nagy birodalom különböző tartományaiból idetelepített bányászok. Tárgyi emlékek sora, szerszámok, mécsek, ácsolatok, vízemelő berendezések, zúzóművek, vízvezeték-rendszerek stb. tanúskodnak a bányászat rendkívül magas technikai és szervezettségi szintjéről. Hasznosították a Vajdahunyad és a Torockó környéki vasérctelepeket is. A vasfeldolgozás központja Sarmizegetusa (Várhely) és Apulum (Gyulafehérvár) volt. A pannóniai helyi jellegű vasgyártásnak is maradtak fönn emlékei. A kiterjedt dáciai sóbányászat (Torda, Dés, Marosújvár, az ottani Sajó völgye stb.) mellett valószínűsíthető a máramarosi sóbányászat folytatása is. Kiterjedt kőbányászat folyt Pannónia (Öskű, Tardos, Szekcső) és Dácia számos pontján. A Kárpát medencében a rómaiak teremtették meg a nagyipari szintű bányászati és kohászati termelést, nemcsak méreteiben és technikájában, hanem egy egész régió összehangolt szervezett működésében, amelynek során nemcsak az egyének, az egyes kisebb csoportok váltak külön meghatározott működési céllal, hanem a tartomány egyes alközpontjai is. Mindezek kiszolgálására megfelelő hivatali apparátus, védelmi vonalak, kifogástalan közúti hálózat és kereskedelmi szállítási szervezet állt rendelkezésre. A Dácia megszűnte utáni hét évszázadból, egészen a magyar államszervezés kibontakozásig szinte semmilyen forrás, sem írott, sem régészeti nem tudósít a Kárpát medence bányászatáról. Egyetlen kivételt a közel félévszázada folyó tervszerű vasmetallurgiai régészeti kutatás által feltárt ún. nyugat-magyarországi vastermelő területen elért eredmények jelentenek: egyértelműen bizonyítják a jelentős és fejlett avar vaskohászatot, s azt, hogy az megérte a magyar honfoglalást, s közvetlen hatással volt a letelepedő magyarság itteni további vaskohászatára. A Zamárdiban most feltárt avar vasolvasztótelepet a 7-8. századra datálják. Az észak-borsodi vidéken feltárt vasolvasztók mind honfoglalás utániak. A Kárpát medence egyéb vidékéről eddig nem került elő vasolvasztó, csak néhány ismeretlen korú salak-lelet szerepel a kataszterben. Az erdélyi sóbányák népvándorlás-kori művelésének bizonyítására egyetlen adatot, a Fuldai Évkönyvek 892-ből származó bejegyzését szokták említeni: a frankok arra kérik az Erdélyt, vagy annak egy-részét birtokló bulgárokat, hogy ne szállítsanak sót a morváknak. Az akkori