Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az őskortól a honfoglalásig

agancsból - kialakított célszerszámok tucatjait. Két következtetés: a tökéletes idomú szerszámok már sokezer esztendős tapasztalatról árulkodnak, valamint a kitermelt vörösfesték mennyisége a közvetlen környezet, környék igényeinek kielégítésénél sokkal-sokkal szélesebb felhasználási körre utal. Az itt élő nép a triász dolomit egyenetlenül lepusztult felszínére települt vörös, limonitos-hematitos agyagot termelte ki, s minden bizonnyal kultikus célú hasznosításra szállította, vagy szállíttatta az Észak-Dunántúlon, vagy legalábbis a Dunántúl észak-keleti részén elhelyezkedő települések lakói számára. A Sümeg-mogyorósdombi tűzkőbánya nemcsak 50 000 évvel ifjabb korával nyújt az utókor számára frissebb információt, hanem a művelt telepek elhelyezkedésével és a szerszámozottságával is. A lovasi festékbánya, mint láttuk, tömzsök, lencsék kitermelésére települt, a mogyorósdombi viszont tulajdonképpen meredek dőlésű telér-jellegü telepekre, amelyek megközelítése és leművelése eleve más módszereket kívánt: megjelennek a kutató- és termelő aknák, a földalatti vágatok, folyosók, valamint a tárók. A nagyszámú szerszámlelet tanúsága szerint kialakult - s hazánkban innen ismerjük legkorábbi megjelenését - az „ék és kalapács", amely évezredekig a bányamunka alapvető szerszám-párosa volt, s mindmáig ennek az ősi szakmának világszerte használt jelképe. Az „ék", hasonlóan középkori megjelenéséhez, hajlított, ívelt nyéllel, agancsból, a „kalapács" pedig csiszolt és furattal ellátott kőfejjel, s nyilván fa nyéllel, méretezése és formája megegyezik az elmúlt évezredben használtakéval. A kőkorszak embere nyilván ismerte és hasznosította a Kárpát medence gazdag, s könynyen hozzáférhető kősótelepeit is. Ennek azonban csak egyetlen bizonytalan emléke ismert a Máramarosból: egy „régi" vágatban 19. századi újranyitásakor kőszerszámokat találtak, zöldesfekete trachitból kalapácsot, éket és kést. A fémek használatának kezdete Közép-Európában a rézkor kezdetét i.e. 3400-ra, a bronzkorét pedig i.e. 1900-ra teszi a tudomány. A vaskorszakot mintegy nyolc évszázadban, i.e. 800 és időszámításunk kezdete közötti időszakban jelölik meg. Természetesen a korszakhatárok csak azt jelzik, hogy attól az időtől jelennek meg tömegesen az adott fémből készült szerszámok, fegyverek, használati és dísztárgyak, kizárólagosságukról korántsem beszélhetünk. A kőeszközök használata még a vaskorban is kimutatható, a réz és bronz eszközök, dísztárgyak pedig napjainkban is elterjedtek és kedveltek, ipari felhasználásuk közkeletű. A régészeti leletek tanúsága szerint az arany és a réz volt - sorrendiségük el nem dönthető - az első két fém, amelyet emberőseink megismertek és hasznosítottak. Mindkét fém könynyen és kiválóan alakítható hidegen is, megolvasztásához nem szükséges különleges tüzelőanyag és különleges olvasztó-berendezés, s nem utolsósorban mindkettő gyakran előfordul termésfémként, nagyobb rögökben, s könnyen hozzáférhető másodlagos lelőhelyeken (torlatokban, patakmedrekben, vízmosásokban stb.) Az ugyancsak igen korán, talán a rézzel és az aranynyal egy időben megismert ón és ólom önálló felhasználására tömegesen nem került, nem kerülhetett sor, tekintve rendkívül lágyságukat és csekély ellenálló-képességüket a külső behatásokkal szemben, főként pedig azért, mert felszíni és felszín közeli előfordulásuk gyakorisága meg sem közelíti az előbbiekét, különösen nem a Kárpát medencében. Az ónnak, mint ötvözőelemnek a bronzkortól van kiemelkedő jelentősége, az ólomnak pedig különösen az ezüstércek kohósításában volt nélkülözhetetlen szerepe már a kezdetektől fogva. Általános nézet szerint a Kárpát medencébe a réz ismerete, majd magának a réz feldolgozásának az ismerete dél felől, a Balkán felől terjedt el. Kezdetben - minden valószínűség szerint - maga a réz-alapanyag is onnan származhatott, s csak a későbbiekben hasznosíthatták az erdélyi, a Mátra vidéki, a Garam középső folyásánál és a Szepességben elhelyezkedő, vala-