Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - A Kárpát-medence bányászatának és kohászatának fénykora

alapuló ún. vízoszlopos gépei, ill. léggépei rendkívül megbízhatóan, gazdaságosan és nagy hatásfokkal működtek, s abszolút újdonságot jelentettek az erőgéptervezésben. Emellett Hell, tökéletesítve Fischer von Erlach géptípusait, több új gőzerejü gépet is épített a selmeci bányászat számára. Az energetikai és gépészeti fejlesztés mellet erőteljes kutatást indítottak a legjelentősebb telér, az ún. Spitaler Gang alsóbb emeletein, ahol 1737-ben sikeresen ütötték meg a fővonulatot, amely négy-öt évtizeden át jó minőségű ércet biztosított. Ezen a technikai bázison alakították ki a korszerű termelési rendszert, amely a régi Biberaltáróra épült, s 8-12 termelőaknából állt. Ezekben működtek a különböző hajtóerővel rendelkező erőgépek, szállító- és szivattyú-berendezések, kiegészítve, segítve egymást a folyamatos vízemelésben és szállításban. Összesen ötvennél több nagygép, és mintegy negyven kisebb gép és berendezés tartozott e rendszerhez. A termelés csúcsidőszakában 7.000 (!) alkalmazott dolgozott Selmecbányán a kincstári és társulati bányászatban-kohászatban. (Gondoljunk bele: mai technika- és gazdaságtörténetünk lelkendezik, s mint a hazai iparosodás kezdetét említi ugyanebben a korban a néhány tucatnyi munkást foglalkoztató manufaktúrák megjelenésével és ideig-óráig való működésével.) Selmecbánya ekkor, 38 ezres lakosságával az ország harmadik-negyedik legnépesebb települése. Ennek - az akkor Magyarországon hatalmasnak számító - vállalatnak és a kiszolgáló településnek szervezett működtetése igen nagy szakértelmet, hazai viszonylatban egyedülálló fölkészültséget kívánt. Az eredmény közismert: évi 35-40.000 kg ezüst és 2-300 kg arany megtermelése, évente 1-2 millió forint tiszta nyereség befizetése a kincstárnak, akkor, amikor az egész ország költségvetési bevétele alig haladta meg az évi 8 millió forintot. Emellett a selmeci társulati bányászat 150 ezer, a besztercebányai kamara pedig további 500 ezer forint tiszta bevételt is előállított. Az országos költségvetési bevételek több mint 40 %-át - a sójövedékkel együtt - a bányászat és kohászat szolgáltatta fél évszázadon át. A nagy „bányaáldás" eredménye ebben az esetben is külföldön realizálódott: a megtermelt hatalmas mennyiségű nemesfém és réz a menetrend szerinti ezüst-fuvarokkal - vértes lovaskatonák kíséretében - Bécsbe vándorolt, hogy a Habsburg-ház háborúiban a magyarságtól idegen érdekekért szétszóródjon. Ennek a fényes korszaknak azonban maradt maradandó emléke, alkotása is. A mai Miskolci Egyetemben élő egykori Selmecbányái akadémia, amely a világon elsőként képzett szakembereket, s elsőként tanított mai értelemben vett igazi természettudományokat, s amely alma mater 265 éves működése során olyan műszaki szakemberek ezreit bocsátotta ki, akik a legnehezebb időkben is megtalálták a lehető legjobb utat a bányászat és kohászat érdekeinek megvalósítása felé. Bízunk benne, hogy a nagy elődök példáját követve így lesz ez a következő évezredben is! Irodalomjegyzék Eckhart F.: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Mária Terézia korában. Bp. 1922. Gedai I.: A magyar pénzverés kezdete. Bp. 1986. Akadémiai K. 135 p. 181. Heckenast G. stb.: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Bp. 1968. Akadémiai K. 253 p. Heckenast G.: Magyarország vasércbányászata és vastermelése 1526-tól a XVIII. sz. végéig. = Közi. a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből. 3. Szerk. Zsamboki L Miskolc, 1987. NME. 129161. p. Hóman B.: Magyar pénztörténet 1000-1325. Bp. 1916. MTA. 710 p.