Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Az országos bányajog és bányaigazgatás fejlődési iránya Magyarországon a honfoglalástól az I. világháború végéig

szabadsága, bármely földterületen. Ennek gyökereit ismét a királyi magánbirtokban és az ide behívott bányászkodók részére adott ígéretekben kell keresnünk. Új bányákat általában királyi birtokká lett erdős-hegyes területeken lehetett fölfedezni, ahová a király, mint földesúr telepeseket hívott be, s tulajdonképpen földesúri ígéreteket tett részükre. A 13. század közepétől a betelepülő bányászok számának növekedésével ellentétben, a királyi birtokok egyre csökkennek: olyan királyi birtokrészek is magánkézre kerülnek, amelyeken bányákat lehetne nyitni a királyi bányatelepek folytatásaként. A bányászok a kutatás és bányanyitás szabadságát közvetlenül a királytól kapják, amely szabadságok később, jelentősebb bányatelepülések esetében helyi statútummá válnak. Úgy látszik, a föld birtokosai ez ellen általában nem tiltakoztak, csak birtokuk, illetve a bányák jövedelmének elvesztését nem akarták. A 13. századtól kezdve ismeretesek a föld birtokosának részére kiadott bányászati privilégiumok. Ennek, véleményünk szerint nemcsak az volt a célja, hogy a birtokos a felségjogból részesülve bányát nyithatott, s azt a király nem cserélhette el, hanem az is, hogy ezzel kizárta a bányászok bányaszabadságát is a privilegizált területről. Különben nehéz lenne megmagyarázni azt a nagyszámú 15-17. (!) századi földesúri bányászati privilégiumot, amelyeket a földesúri bányaszabadság (tényleges és jogi) szabályozása után bocsátottak ki. A pénzügyi és bányaigazgatás országos szervezete A pénzügyi és a bányaigazgatás párhuzamosan, általában véve szorosan egymás mellett fejlődött, majd a 14. század közepe táján össze is olvadt. A bányaigazgatásba azonban nem tartozott bele a sóügy és a vastermelés; a sóügyek szervezete végig megőrizte különállását, a vastermelés királyi (fejedelmi) szervezete pedig a 11-12. századra már valószínűleg felbomlott. A bánya- és pénzügyek igazgatása a domaniális államháztartás korában (a 12. század végéig, a királyi magángazdaság fölbomlásának kezdetéig), a királyi magángazdaság belső ügye volt. Központja az esztergomi királyi kincstár, kezelői a tárnokok, kamarások, pincések stb., ezek felettese, s tulajdonképpen az egész államháztartás feje a nádorispán (aki kezdetben csak a királyi palota ispánja, s csak az udvarnok gazdaságok felügyelője volt). A királyi gazdaság vidéki egységei a királyi megyék és az udvarnok gazdaságok. (Heckenast föltevése szerint esetleg a megyeszervezetet megelőzően működött már a vastermelési és a sótermelési szervezet.) Ebben az időben a királyi gazdaság fő jövedelmét a domaniális bevételek adták. Ismeretes III. Béla (1185 körüli) jövedelmi kimutatása, amely szerint a domaniális bevételek 56 %-ot, a regálék pedig 44 %-ot tettek ki (a pénzverés 25 %-, a sójövedelem 7 %). A bányajövedelmek a vármegyék által befizetett összegben szerepelnek, tehát királyi bányászat folyt. A bányák ügyeinek intézése éppúgy a megyésispán feladatkörébe tartozott, mint más királyi birtokrész kezelése. A királyi birtokok csökkenése, s ezzel egyidejűleg a pénzben befolyó regále-jövedelmek emelkedése változást hozott a kincstár kezelésében is: az országos méltósággá emelkedett nádor helyét a gazdasági ügyek intézésében a tárnokmester veszi át (13. század eleje). A 13. század második felére a tárnokmester már nemcsak kincstárnok, hanem a király legfőbb kamarása: alája tartoznak a pénzverő, só- és bányakamarák is. A kamarai szerveztet - vagyis a kifejezetten territoriális alapon szervezett királyi megyétől független, funkcionális szervezet - gyökerei feltehetőleg a 10. századra nyúlnak vissza (lásd sótermelési és vastermelési szervezet). A sókamarák megyétől való függetlenségét - a pénzregále jövedelem növekedésével - a pénzverő kamarák, majd a bányakamarák is követték (13. század). A pénzverő kamarák a pénzverés decentralizálásával és bérbeadásukkal indultak el az önállósulás útján, míg a bányakamarák kifejlődésének oka a királyi magángazdasági bányászat monopol helyzetének elvesztésében keresendő. A királyi birtokokon privilegizált bányavárosok