Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)
II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Gondolatok a bányászati és kohászati tudomány és szakirodalom 16. századi kibontakozásáról
braunschweigi bányakapitány, Löhneyss műve 1717-ben, a szászországi bányamester és bányamérő Rössleré pedig 1700-ban jelent meg. Kohászati müvek Biringuccio és Ercker nyomvonalán a következő évszázadokban is szép számmal jelennek meg. Maga Ercker is élő szerzőnek számít a 18. század második feléig a maga 10 német, 3 angol és 1 holland kiadásával. A jelentős kohász (kémlész) szerzők hosszú sora mellett (Bárba, Stahl, Schlutter, Cramer, Swedenborg, Gellert stb.j nem jelenik meg önálló „bányászati" mű, csak 1773-ban a selmeci akadémia profeszszorától, Deliustól, igaz, ez a mű hat-hét évtizeden át alapvetőnek számított a német és francia nyelvterületen. A 16. századi szerzők túlnyomó többsége egyetemet végzett orvos, professzor, filozófus (Calw, Albinus, Agricola, Reinhold, Gesner, Kentmann stb.), vagy pap (Mathesius, Entzel, Osiander stb.) volt. Vérbeli szakember volt viszont a kohászati üzemet vezető Biringuccio, a szászországi főbányamester Ercker, a lipcsei pénzverőmester Fachs, vagy a matematikus Reinhold. Tulajdonképpen a szerzők alapján is meg lehetne jó közelítéssel különböztetni a műveket: melyek azok, amelyek a bányászatró/-kohászatró/ szólnak, s melyek azok, amelyek a bányászat és kohászat szakmáját (tudományát) tartalmazzák. Ezt a kettősséget végigkövethetjük a 17-18. századon át, nemcsak a szakirodalomban, a megszülető szakfolyóiratokban, hanem a felsőoktatás kialakításakor is az 1760-as években: a selmeci akadémia megszervezése kapcsán a bécsi udvari kamarai bizottsági tárgyaláson az alapvető kérdés az volt, hogy egyetemen tanítsanak a bányászatra/, művelt érdeklődőknek és lehetséges bányatulajdonosoknak (Prága), vagy bányászafoí tanítsanak egy szakiskolában a jövendő bányászati vezetőknek (Selmecbánya). (6) Az ítélkezéstől tartózkodva le kell írnunk, hogy szigorú szakmai szemszögből nyilván nem vethető össze pl. a bányamérésről szóló Agricola-fejezet a matematikus Reinhold szakkönyvével, vagy Biringuccio és Ercker ércolvasztási müvei Agricola hasonló fejezeteivel. Viszont Agricola, mivel „felülről" szemlélte az egész, kiterjedt szakterületet, sokkal inkább látta az egészet, a maga különös összefüggéseivel egyetemben. Érdemes megemlíteni - bár a személynevekből és a helynevekből már kitűnt - hogy a bányászati-kohászati tudomány és szakirodalom - hasonlóan az európai bánya- és kohóiparhoz - alapvetően és elválaszthatatlanul a németek tevékenységéből fakad. Az említett és a nem említett szerzők között az itáliai Biringuccio az egyetlen az eredeti, nagyhatású müvet alkotók között, aki nem német volt. A bibliográfiákból még ismert - Agricola is említi - az angol Pandulphus neve, vagy a Karsten által közölt francia Garrault ezüstbányászati műve, továbbá a már említett spanyol De Villafane és Vargas. Ezek a nem német szerzők s müveik azonban nem voltak hatással Európa s a világ bányászatának és kohászatának fejlődésére. Ugyanez mondható el azokról, a később esetleg felbukkanó bányász-kohász vonatkozású művekről is, amelyeket a bibliográfiai hitelesség okán ugyan rögzítenünk kell, s a kiadványstatisztika számoszlopát gyarapítani is fogják, de érdemben nem kell velük foglalkoznunk. Számunkra, akik a társadalmi-gazdasági létre rendkívül erős befolyást érvényesítő, alapvető jelentőségű új értéket előállító ipari és szellemi élő szervezet működésének történetét kutatjuk, a szakirodalmi termésben sem az unikumokat, a kispéldányszámú, lappangó műveket favorizáljuk, hanem - mivel ezek szellemi ereje ténylegesen behatolt az ipari termelésbe - a legelterjedtebb, legnagyobb példányszámú, legtöbb kiadást megért műveket. Ezért nem hiányoznak a mai szakkönyvtárak polcairól Ercker, Calw, Entzel, Biringuccio, Gesner és mindenek előtt Agricola halhatatlanná vált művei.