Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

6. A könyvtár állományának minőségi áttekintése A rövid oktatás-történeti bevezetőből is érzékelhető, hogy a selmeci tanintézet létrehozása, továbbá szervezetének és működésének korszerűsítése közvetlen kapcsolatban volt a birodalmi ipari főhatóság termelés-fokozó és termelés-tökéletesítő törekvéseivel, sőt mondhatjuk úgy is, közvetlenül ennek érdekében szervezték meg, s működtették a tanintézetet. A mai ember számára ez a közvetlen kapcsolat vulgárisnak tűnhet, a 18. századi társadalom és állam szervezete azonban korántsem volt olyan fejlett, hogy a kibontakozó ipari termelés és az ugyancsak bontakozó állami oktatás csak bonyolult áttételeken keresztül érintkezhessen. Ugyanez a direktszemlélet érvényesült a tanintézet és könyvtára között is. Ha kezdetben, magánkönyvtárak megvásárlása révén, az állományba kerültek nem közvetlenül az akadémián oktatott és művelt szakterületek könyvei is, ez csak átmeneti jellegű volt; a beszerzések azonban - akár a bécsi kamarától, akár az akadémiától indultak is ki - mindig nagy hozzáértésről és az oktatási cél által meghatározott speciális gyűjtőkörhöz való ragaszkodásról tanúskodnak. A termelés és az oktatás közötti közvetlen kapcsolat egyben azt is jelentette, hogy az oktatási intézménynek nem volt feladata a jövendő műszaki szakemberek szakirányon kívül eső művelését, művelődését ellátni, ehhez a könyvtári hátteret biztosítani. Az akadémia könyvtára tehát puritán egyszerűséggel törekedett szószerinti szakkönyvtári feladatainak megfelelni. Az ifjúság egyéb irányú irodalmi igényét saját szervezete, továbbá a nemzeti és regionális társulatok keretében elégítette ki, kimutathatóan a 19. század elejétől. (17) A könyvtár értékét csak úgy érzékeltethetjük, ha az állományt nemcsak a kor szakirodalmi termésével, hanem ennek alapját adó tudományfejlődés tendenciáival is összevetjük. A bányászati-kohászati tudományok a 18. században. (33) A bányászati és kohászati tudományok megszületését a szakirodalom a reneszánsz Georgius Agricola, Lazarus Ercker és Vanuccio Biringuccio nevével fémjelzett - 16, századához, a könyvnyomtatás kibontakozásának és populárissá válásának századához köti. Természetesen mindez nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy a fémekkel - mint társadalmi fejlődésünk ősidőktől nélkülözhetetlen alapanyagával - való foglalatosságot már jóval e korszak beköszönte előtt is többé-kevésbé - ne sorolták volna egyes teoretikus és praktikus szerzők a tudományok szférájába. Emlékeztetünk a kétezer éves Plinius, az ezer esztendős Radulfus és a nyolc évszázados Vincent tudomány-rendszertanára. A döntő fordulatot azonban a reneszánsz embernek, a reneszánsz tudósnak a mindennapi, a materiális lét felé fordulása jelenti. Az európai egyetemeken klasszikus természettudományi ismereteket szerző orvosok, filológusok tanulmányozzák a bányászat és kohászat gyakorlatát. Létrejön az első kapcsolat az egyetemek és a bányászatkohászat gyakorlata közt, de csak egyoldalúan - bányászat felülnézetben! - az egyetemek felől. Bernai megjegyzése azonban, (hogy a bányászatban és kohászatban végbemenő technikai fejlődés nagyon keveset köszönhet a tudománynak, viszont annál többet adott az neki), csak kis korrekcióval fogadható el: a bányászat és kohászat 16-18. századi fejlődése nyilván szerényebb lett volna a szakmai körén kívül-felül álló tudós szerzők - például Agricola - leíró művei nélkül, amelyek azután példa és támpont gyanánt szolgáltak a 17. századi, most már a bányászatkohászat kebelén belül, annak gyakorlatában munkálkodó szerzők leíró müveinek, (hogy csak Löhneiss, Rössler és Bárba nevét említsük). Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a bányászatikohászati tudományok elkülönült komplex modelljének váza a korszakban, a leíró-konstatáló szerzők tollvonásai nyomán alakult ki, híven követve a szakma tényleges gyakorlatát. Az elkülönülést és az önellátásra való berendezkedést kényszerhelyzet szülte: a bányászaton és kohászaton kívül más nagyipar nem lévén, nem jelentkezett máshonnan igény a háttéripar és a termé-