Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius bányaműveléstanának jelentősége a francia bányászati-kohászati szakirodalom kialakulásában

DELIUS BÁNYAMŰVELÉSTANÁNAK JELENTŐSÉGE A FRANCIA BÁNYÁSZATI-KOHÁSZATI SZAKIRODALOM KIALAKULÁSÁBAN A nagy forradalom előtti Franciaország nem tartozott a hagyományosan fejlett bányászattal-kohászattal rendelkező országok közé. Ennek okát nem a hasznosítható ásványkincsek hiányában, hanem sokkal inkább a mezőgazdasági termeléshez ragaszkodó feudális társadalmigazdasági berendezkedés gátló hatásában kell keresnünk. A megerősödő központi hatalom már a XV. században erőfeszítéseket tesz a föld mélyében rejlő ásványkincsek kiaknázására. Európa bányászatban-kohászatban élen járó országaiból szakembereket hívnak be az országba, s számos kedvezményt-kiváltságot ígérve részükre, igyekeznek le is telepíteni őket a bányavidékeken. Az egymást követő királyi intézkedések (1413, 1455, 1461, 1467) szellemét híven tükrözi XI. Lajos 1471-ben kiadott bányarendeletének következő részlete:

1 hogyha müvelés alá fognánk az említett bányákat úgy, ahogyan azt több más királyságban és általában a keresztény világban teszik, jelesül Németországban, a magyar, a cseh, a lengyel és az angol királyságban és másutt; rendeleteket, utasításokat és törvényeket hoznánk, hogy elősegítsük és felkaroljuk az említett ügyet, mint ahogyan az az említett királyságokban és országokban van, ebből számos nagy jótétemény, haszon és nyereség származna királyságunk és alattvalóink számára egyaránt..." A jóakaratú központi intézkedések azonban rendre meghiúsultak a konzervatív feudális nagybirtok-rendszeren nyugvó gazdálkodás és a fejletlen kereskedelmi viszonyok miatt. (A németországi, magyarországi és csehországi bányászat-kohászat színvonalát évszázadokon keresztül nem tudták sem Franciaországban, sem Európa más országaiban megközelíteni.) A XVIII. század elején Európa-szerte, elsősorban Angliában, Németalföldön és egyes német területeken kibontakozó iparfejlődés, a felvilágosult államférfiak előtt egyre inkább nyilvánvalóvá tette, hogy a feudális mezőgazdaságra támaszkodó francia monarchia, (hasonlóan a Habsburg-birodalomhoz), nem lesz képes hosszú távon felvenni a versenyt a kapitalizálódó országokkal. A széttagolt gazdasággal, de igen jól szervezett, központi igazgatási apparátussal rendelkező monarchikus állam részére önként adódott a lehetőség: felülről jövő, központi állami intézkedésekkel próbálja felgyorsítani az iparfejlődés ütemét. Különösen eredményesnek ígérkeztek ezek a központi törekvések a jogilag alig szabályozott bányászat-kohászat területén. Az akkori francia bányászati viszonyokról lehangoló képet fest egy hivatalos bizottsági jelentés: a bányászati-kohászati iparban igen nagy a zűrzavar, szinte teljesen hiányzik az igazgatási-jogi rendszer és a gazdaságpolitikai koncepció; néhány jelentősebb vállalkozástól eltekintve, a franciaországi bányavidékeket olyan kistulajdonosok tömegei lepik el, akik kellő szakismeret és anyagi erőforrások hiányában, módszeres bányamüvelés helyett csak turkálnak, feldúlják és tönkreteszik a müvelés alá vonható területeket, veszélyeztetve, vagy lehetetlenné téve a jövőbeni termelést. Hiába váltak egymás után ismertté a franciaországi gazdag kőszén- és vasérctelepek, még a század közepén is kedvezőbb áron került forgalomba a francia piacokon - a szinte korlátlan mennyiségben érkező - angol és belga szén, valamint a hamburgi és svéd vasáru.

2