Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Az őslénytan és a rétegtan oktatása a magyarországi bányászati felsőoktatásban (Selmec-Sopron-Miskolc, 1735-1985)

A gyakorlati bányászat-kohászat tanszékén Chr. T. Delius professzor világhírűvé vált bányászati tankönyvéből (Anleitung zu der Bergbaukunst. Wien, 1773) oktatták a földtani ismereteket négy évtizeden át nemcsak Selmecbányán, hanem a franciaországi bányászati tanintézetekben is (Francia kiadás: Paris, 1778.). A modern tudománytörténet által is értékelt földtani elképzelései azonban csak érintették az őslénytani kérdéseket. Érdemes megemlíteni, hogy a selmeci akadémia akkori könyvtárában, a 18. sz. második felében, a rendkívül gazdag ásvány-földtani állományon belül ott találjuk az őslénytan klasszikus előfutárainak müveit is: Woodward, Scheuzer, Leibniz, Faujas de Sain-Fond stb. szerepel a katalógusban; valamint Linné négy kötetes ásványrendszertana (Natursystem des Mineralreichs. Nürnberg, 1777-79), melynek egyik teljes kötetét a kövületek osztályozása és ismertetése tölti ki. Természetesen a 16. sz. óriásai - Agricola és Gesner- sem hiányoznak a gyűjteményből. A selmeci akadémia - szinte hiánytalanul fennmaradt 40 ezres - könyvtári állománya ma múzeumi bemutatással a Miskolci Egyetemen tekinthető meg, és áll a bel- és külföldi tudománytörténeti kutatók rendelkezésére. Érdekes, hogy a selmeci akadémia földtani oktatásában az 1800-as évek elejétől válnak uralkodóvá a werneri tanok, szemben Delius felfogásával. F. Reichetzer (1770-1825), majd utóda a bányászati tanszéken J. N. Lang von Hanstadt (1770-1842) Werner - ekkor már túlhaladott elméletére alapozzák tananyagukat, s oktatnak 1805 és 1840 között. Reichetzer tankönyve két kiadást is megért. (Anleitung zur Geognosie. Wien, 1812 és 1821.) Ekkor az 5. szemeszterben heti 10 órában szerepelt a tárgy Geognosie és Petrefacktenkunde néven. Az őslénytan tudományában a 19. sz. elején világszerte meginduló rohamos fejlődés azonban nem hagyta érintetlenül a Habsburg-birodalom szakintézményeit sem. A birodalmi bányászati igazgatás Bécsben F. Mohs, majd W. Haidinger irányításával reprezentatív ásványtani, földtani és őslénytani gyűjteményt állíttat össze (1835-42), majd a selmeci akadémián kitűnően végzett ifjú mérnökök részére 6-7 hónapos továbbképző tanfolyamokat rendez (1842-50), melyeknek egyik főtárgya az őslénytan, előadója pedig F. Hauer, a bécsi földtani iskola reprezentánsa. A bécsi bányászati kamara másik fontos intézkedése tárgyunkban, hogy újjászervezte a birodalom egyetlen bányász-geológusképző tanintézetének, a selmeci akadémiának ásványföldtani oktatását: 1841-ben önálló ásványtan-földtan-_őslénytan tanszéket alapítanak.* Ezzel megszűnt az ásványtan és a földtan oktatásának - ekkorra már - erőszakolt szétválasztása. A katedra betöltése azonban - megfelelő jelölt hiányában - nehézségekbe ütközött. A tartós megoldást végül is Pettkó János (1812-1890) kinevezése jelentette, aki 1843-tól 1871-ig működött a tanszéken. Pettkó a selmeci akadémia abszolválása után a bécsi geológiai-őslénytani kurzus résztvevője volt. Széleskörű szakmai műveltségű, nagyhatású pedagógus volt. Tanítványai közül kerültek ki a klasszikus magyar földtani iskola, a magyar földtani kutatás és tudomány megalapozói, mint Szabó József, Hantken Miksa, Böckh János, Pávai Vájna Elek, Cseh Lajos stb., valamint a cseh és szlovák geológia két nagy alakja, K. Kofistka és D. Stur. Pettkó számos apróbb őslénytani megfigyelése bécsi és pesti folyóiratokban látott napvilágot. A Magyar Tudományos Akadémián 1861-ben, Az őslénytani és földtani főkorszakok alapokáról címen tartott székfoglaló értekezése azonban nagy vihart kavart szakmai körökben, melynek hatására tevékenységében visszahúzódott. Winkler Benő (1835-1915) közel három évtizedes tanári működése után korszakos változást jelentett az ifjú Böckh Hugó (1874-1931) tanári kinevezése a tanszékre 1899-ben. Másfél évtizedes selmeci működése során teljesen új tananyagot alkotva, új alapokra helyezte a geológia oktatást. Tankönyve két kötetben 1903-ban, ill. 1909-ben jelent meg Selmecbányán. Kilencszáz oldalas 2. kötete (Stratigrafia. Zoopaleontológiai áttekintéssel) első ízben tárgyalja összefog* A birodalom területén az első ilyen profilú intézményt.