Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A földtan oktatásának kezdete (A földtan oktatása a selmeci bányászati-kohászati iskolában 1735)

16. FEJEZET Arról, hogy hol lehet ércet bányászni Ércet egyedül az erekben lehet találni. Mivel itt a kőzet szilárd matériát alkot, így az ér nem mindig tudta az ércesedéshez szükséges anyagokat fölvenni, hacsak nem volt a közelben telep, lejtő, hasadék, amelyek keresztülhatolnak a kőzeten és megnyitják azt. Az erek, telepek csapásuk szerint a mindenható isten akaratából egymással összekeve­redhetnek, és a bolygók hatására jóhozamúak lesznek, az ilyen véletlenek nélkül azonban meddőek maradnak. Egy hegységben azonban sokféleképpen válhatnak gazdaggá az erek: pl. az erekre beeső telepektől, ha az erek egymást keresztezik, vagy összetalálkoznak stb. Meddő lesz az ér, ha nem tudja követni csapásában a keresztező télért, amely megne­mesítené. Erre az a bizonyíték, hogy az erek általában meddőek, amíg a vájassál nem érnek más telepek vagy erek közelébe. 17. FEJEZET Arról, hogy mit nevezünk telepnek A telepet - mivel van csapása, dőlése - az érrel lehetne összehasonlítani vagy hasadék­kal, de ezektől jóval vastagabb. A telep esése lapos vagy enyhén emelkedő. Aszerint, hogy tartalmaznak-e ércet vagy sem, jóhozamúvá vagy meddővé tehetik az ereket. Ha az erek függőlegesek vagy lejtősek, akkor a telepek emelkedőek, egymás mellett vagy egymás felett. Az erek közelében levő telepek a mélység felé megtartják csapásukat és dőlésüket. Ha több telep van egymás felett, ezek nem egyformán jóhozamúak. 18. FEJEZET A „FaH"(?)-ról és a telérekről, valamint azok tartalmáról A Fali a hasadékokkal rokon. Egymás felett ill. mellett helyezkednek el úgy, mint az egy­máson fekvő oszlopok, vagy mint az egymás felett lévő kőrétegek. Dőlésükben az ereket követik, és azokat síkban vagy függőlegesen metszik. Tehát a telérek a hasadékokhoz hasonlítanak. Ha lapos dőlésű érrel haladnak együtt és függőlegesen metszik azt, majd újra elválnak, csupán rövid szakaszon található bennük érc. 19. FEJEZET Arról, hogyan nemesíti meg egyik ér a másikat Ha két jóhozamú ér kerül egymás mellé, együtt húzódnak, vagy merőlegesen metszik egymást; vagy ha lapos és emelkedő dőlésű erek meredek vagy lejtős ereket metszenek, akkor ez esetben nagyon gazdag érctartalommal fizetnek. A függőlegesen eső erek a leggazdagabbak, ha ezek - az előbbiek szerint - lejtős, lapos és emelkedő dőlésű ereket metszenek. Jóhozamú lesz az ér, ha dőlése megegyezik a hegység kőzetének dőlésével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom