Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A földtan oktatásának kezdete (A földtan oktatása a selmeci bányászati-kohászati iskolában 1735)

Delius műve korszakváltást jelez: az ipari forradalom kibontakozásával egyidejűleg robbanásszerű fejlődés indul meg az egzakt tudományokban, helyesebben a műszaki és természettudományok valóban egzaktakká kezdenek válni. Az új technikai és tudományos feladatok megoldása új típusú szakembereket kíván. Ehhez viszont nem áll rendelkezésre megfelelő iskolatípus, erről - az egyetlen nagyiparnak - a bányászat-kohászatnak önmagának kell gondoskodnia. Ezekben a bányászati-kohászati iskolákban oktattak először szakszerűen jövendő szakemberek részére műszaki és természettudományokat, köztük földtani ismereteket is. Ezek vizsgálata előtt vessünk egy pillantást e kor technikai és tudományos színvonalára és feladataira. A bányászati-kohászati iparés tudomány a 18. században A 18. század elejére az egykor dúsgazdag érclelőhelyek hagyományos módon hozzáférhető és könnyen dolgozható készletei gyakorlatilag kimerültek. A bányászatnak meg kellett küzdenie az egyre fokozódó mélységekkel, a bányavizekkel, a munkaerő, valamint a gépi és állati hajtóerő hiányával stb. A kohászatnak lényegesen csökkentenie kellett a meddőben maradó fém mennyiségét, meg kellett oldania a nehezen feldolgozható ércek kohósítását, az „első energiaválság" néven emlegetett fa-, faszénhiány következtében megoldást kellett keresnie a kőszén alkalmazására az ércolvasztásnál stb. Mindezek mellett, mivel a bánya- és kohóiparon kívül ekkor még semmilyen más nagyipar nem létezett, a bányászat-kohászat szakembereire hárult a gépészeti, építészeti, vízszabályozási, erdőgazdálkodási és fafeldolgozási feladatok ellátása is. Milyen képzettséggel, milyen felkészültséggel foghatott neki, ezeknek a mai mérnök szemében sem csekély feladatok megoldásának a kor szakembere? Ebben az időben rendszeres, iskolai felkészítést a gimnáziumok és az egyetemek adtak, illetve adhattak volna. A gimnáziumi oktatás azonban a megmerevedett jezsuita oktatási rendszer béklyóiban vergődött, s lényegében nem nyújtott többet, mint a klasszikus nyelvek tanulását és formális retorikai képzést. Az egyetemek bölcsészeti kurzusainak alapvető célja a teológiai tanulmányokra való előkészítés volt, így az ott oktatott matematikai és fizikai ismereteknek elsősorban konzervatív filozófiai vonatkozásai domborodtak ki: a fizikát szigorúan Arisztotelész, a matematikát pedig Euklidész alapján kellett oktatni. Mintha Galilei, Descartes, Newton, Leibniz és még sokan mások nem is léteztek volna! A kémia, az ásványtan és geológia még mindig nem tudott kilépni a középkor homályából, a kohászat több ezer esztendős gyakorlata hiába mondott ellent az alkémisták és a flogisztonisták ködös-zavaros elméleteinek, az ún. tudomány és az egyetemi oktatás mélyen lenézte a tanulatlan emberek mesterségét. Az egyetlen egzakt tudomány és oktatás, (ez sem új a nap alatt!) a hadmérnöki tudomány volt. A 17. század kegyetlen világháborúi - iszlám, katolikus és protestáns vallásháborúk - kitermelték az igényt a természet törvényeit ismerő és követő szakember iránt, aki képes - vallási hovatartozásától függetlenül - a legoptimálisabb erődöt, sáncállást, pontonhidat, emelő- és ostromgépet, utakat, védelmi csatornarendszert ép/fen/ vagy lerombolni, aki képes a csillagok állásának segítségével térképet készíteni akár a tengeren, akár a szárazföldön. Az államok központi szervei költséget nem kímélve szervezték meg sorra a hadmérnöki tanintézeteket a 18. század elején Bécsben, Brüsszelben, Párizsban és máshol. Azonban a központosított állami gazdálkodás sem nélkülözhette már a képzett irányítóvezető szakembereket. A kincstári gazdálkodás alapvető formája az uradalmi szervezet volt. S kincstári bányászatot, kohászatot is hatalmas uradalmi rendszerekbe foglalták. Például a selmeci főbányagrófi hivatal alá tartozó Garam vidéki bányászat-kohászat szinte teljesen önellátó volt: önálló erdőgazdálkodással és faszéntermeléssel, állattartással, üveggyártással, élelmiszer- és italellátással stb. De ami ennél is fontosabb, hazai ipar híján, saját maga állította elő a szükséges