Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Bányászati volt-e a bányászati akadémia?

száz évvel ezelőtti szóelőfordulások esetében is. Nem tankönyvi példákkal, hanem szűkebb területünkről veitekkel kívánom illusztrálni a szavak jelentésváltozását. Mikoviny Sámuel, a selmeci bányászati-kohászati tanintézet első tanára, az 1720-as években Pozsony vármegye matematikusa [2], mai jelentéssel mérnöke volt, aki a vármegye útjairól, hídjairól, vízszabályozásáról stb. gondoskodott. Benkő Sámuel, aki 1782-ben elsőként elemezte szakszerűen a borsodi kőszeneket, Borsod vármegye fizikusa, mai jelentéssel tiszti főorvosa volt [3j. 1795-ben az első magyar nyelvű nemzetközi életrajzi lexikon Delius Christoph Traugottot, a selmeci akadémia első bányászati professzorát nagy hasznú metallurgistának nevezi, aki a metallurgiára szép könyvet írt [4] (vagyis bányatant). Bányagondnoknak, kohógondnoknak, vasgyári gondnoknak stb. nevezték a hivatalos magyar nyelvben 1848/ 49-ben és 1867 után a vállalat, az üzem vezetőjét (a Bergverwalter stb. fordításaként), a mai olvasónak eszébe se jutna, hogy mai vezérigazgatóról, igazgatóról, üzemvezetőről stb. van szó. Érc szavunk eredetileg és hosszú századokon át egyaránt jelentette a mai ércet és fémet (ércharang, ércszobor, ércpénz, érctorkú stb.); a fém szó, mint nyelvújítási származék, az 1830-as évektől kezd tért hódítani a fémes elemek megjelölésére. Ma sem egyértelmű azonban a szakmai köznyelvben a fémek és a vas, a fémkohászat és a vaskohászat stb. megkülönböztetése, hiszen a vas is fém (ugyanez a tisztázatlanság több idegen nyelvben is előfordul). A bányamérnök szó általam ismert, legkorábbi említését az 1820-40-es évek magyar nyelvű bányatörvény-tervezeteiben [5] találjuk, de bányamérő (Markscheider) értelemben. Nem a bányászat-kohászat műszaki, igazgatási és gazdasági szakembereit, a tulajdonképpeni mai bányamérnököket nevezik így akkoriban. Bányamérő értelemben szerepel Szabó József szótárában is (1848), melyben a Bergingenieur szó nem található [6]. A magyar nyelv első, tudományos igényű nagyszótárában (1862): bányamérnök=bányamérő [7]. (Az 1860-70-es évek német bányászati értelmező szótáraiban sincs még Bergingenieur címszó [8].) Eredetileg Péch Antalnál (1879) is ez a szó alapjelentése: bányamérnök = Markscheider, Bergingenieur, második kiadásában (1891) viszont már Bergingenieur, Markscheider a sorrend [9], A szó mai jelentésének kialakulásában döntő lehetett, hogy 1894-től a selmeci akadémián bányamérnöki oklevelet adtak a bányászati szakon végzetteknek, hasonlóan: fémkohómérnökit, vaskohómérnökit, az akadémia negyedik szakán pedig már 1875-től gépész-építészeti mérnöki oklevelet kaptak a végzettek. (Az eredeti jelentés azonban még ma is él a köznyelvben, amikor a bányavállalatoknál bányamérnökségnek nevezik a bányamérési és -térképészeti szervezeti egységeket [10].) Az olvasó előtt nyilvánvaló, hogy szarvashibát követnénk el, ha Mikoviny foglalkozásátbeosztását egyszerűen matematikusként, Benkőét pedig fizikusként jelölnénk meg, s nem értelmes-értelmező jelentését adnánk. Joggal furcsállhatnák olvasóink azt is, ha a nagy Deliust metalíurgusnak, azaz mai értelmében kohásznak emlegetnénk (noha a kohászat területén is kiemelkedőt alkotott [11]), hiszen első életrajzírói sem kohászt, hanem az ércek kitermelésével és a fémek előállításával foglalkozót, vagyis bányászt-kohászt akartak mondani [12]. Arany Jánost sem mosolyogjuk meg a szakmában és a magyar nyelvben való járatlanságáért, hogy 1853-ban az érc szót így szerepelteti Szent László legendájában [13]: „És megindul, ki a térre És irányát veszi jobbra, Hol magasan felsötétlik Ércbül öntött lovagszobra; Távolról megérzi a mén, Tombol, nyerít, úgy köszönti: Megrázkódik a nagy érc/ó S érclovagját földre dönti."