Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

vessége, a másik, a római kortól nem folyamatos, de a 9. századtól kikövetkeztethető szláv vasmüvesség. A honfoglaló magyarság életében a vas olyan alapvető szerepet játszott, hogy jelentős saját vastermelés nélkül népünk nem maradhatott volna fönn. Elég megemlítenünk, hogy a fejedelmi állandó kíséret fegyveresei - egyes számítások szerint - 30-40 tonnányi vasfelszerelést használtak. Ehhez járul még az egyéb fegyverek, mezőgazdasági szerszámok stb. nem csekély vasmennyisége. A középkori oklevelekben szórványosan fönnmaradt magyar szakkifejezések is a keletről hozott szakmai örökségről tanúskodnak: vasverő, vasverőház, fogó, üllő, fúvó stb. Az újabb kutatások szerint a honfoglalás után szinte az egész ország területén elterjedt, közönséges művelet volt a vasgyártás. (Erre utalnak a feltárt s megvizsgált salakleletek.) Főként a könnyen feltárható gyepvasércet hasznosították. A vastermelésben a bányász, a kohász és a kovács munkája még nem vált külön. Valószínűleg ilyen okok eredményezhették, hogy a vastermelés nem tartozott a tulajdonképpeni „bányászat" körébe. (A királyi bányaadományokban, kiváltságlevelekben stb. fölsorolt fémek között e korban a vas nem szerepel.) A helyi jellegű, önellátásra berendezkedő vastermelő helyek mellett, a honfoglalás idejére visszavezethető fejedelmi-királyi vastermelő szervezet működésével kell számolnunk. (A szervezet valamilyen formában a honfoglalás előtt is meglehetett.) A legújabb kutatások szerint a királyi vármegye kialakulása előtt, már a 10. század elején, a fejedelmi birtokszervezeten belül hazánkban két vastermelési szervezetet hoztak létre. (Szervezete hasonló lehetett a fejedelmi sótermelési szervezethez.) A fejedelmi vastermelési szervezetek központja „Vasvár" nevet kapott, ahonnan irányították a terület vastermelését, és ahová - valószínűleg - begyűjtötték, s tárolták a termelt vasat. Később a megyék központjául szolgáló várak is elláttak ehhez hasonló tároló feladatot (tárnokmester) a megye termékei részére. Ehhez hozzátehetjük, hogy minden bizonnyal innen látták el, elsősorban a fejedelmi-királyi birtokok és a fejedelmi-állandó kíséret kovácsait különféle minőségű és különféle célra fölhasználható vassal. Ezekből a „vasváriakból szállíthatták az ország központjában (Buda környékén) levő fejedelmi-királyi kovácstelepek, valamint az olyan királyi megyék kovácstelepei részére a vasat, ahol egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben tudtak csak vasat előállítani. (Hasonlóan a sóellátás megszervezéséhez.) A 13. század első feléből adat maradt fönn, hogy a dunántúli Vasvárból kapták rendszeresen a vasat a pannonhalmi apátság kovácsai is. Az Árpád-kori vastermelés két tájegységének megfelelően a két vastermelési központ a mai Vas megyei Vasvár és a mai Borsod megyei Vasvár (puszta az Ózd melletti Hangony patak völgyében) volt. (Esetleg felmerülhet a kérdés, hogy a Sopron megyei vastermelés központjaként nem lehet-e Kismartont, Eisenstadtot elfogadni?) A nyugat-magyarországi vasércterületen e korban három termelő csoport különböztethető meg: 1. A Vashegy környéke: Vasvár (salak- és vasolvasztó maradványokkal), Szarvaskend és Kendszék (Vasverőszék, a Kurszán-nemzetség kendjeinek 10. század eleji települései), Csejke, Gyepüfüzes, Egyházasfüzes stb.; 2. Kőszeg környéke: Kőszegfalva, Tömörd, Velem stb. (salakés vasolvasztó maradványokkal); 3. Sopron környéke: római kori, esetleg Árpád-kori leletekkel. Az észak-borsodi vasércterületet e korban a Sajó középső szakaszának két oldalán elhelyezkedő, délen a Bükk északi lejtője, északon a gömöri és tornai részek által határolt vidék alkotta. Az újabb régészeti kutatások tárták föl az Árpád-kori vasolvasztó- és salakmaradványokat. A Sajó-melléki területen a legjelentősebb helyek: Vasvár, Uppony, Dédes, Vadna, Vasas. A Szuha-Bódva környékén megemlíthető: Rudabánya, Felsőkelecsény, Imola, Trízs stb. A helyi jellegű vastermelő helyek közül a legtöbbet tudunk a mecseki vasbányászatról: a Pécsvárad melletti Vashegyet több Árpád-kori forrás említi Kovácsséde-Vasas és Sarlós helységek társaságában. Kétségtelen bizonyíték a veszprémi vastermelésre a feltárt 9-12. századi olvasztókemence. Vassalak-maradványokat találtak - többek között - Tiszalök, Tiszaeszlár, Orosháza, Domony (Pest m.), Várpalota stb. határában is.