Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat a szatmári béke és a kiegyezés között 1711-1867

mottevő tőke-közreműködésre. Csak két példát: 1762-ben a magyarországi, erdélyi és bánsági 1,6 millió forintos tiszta bevételhez 925 ezer forint költségre volt szükség (Eckhart F. 1922), 1838ban pedig a 22 millió forintos birodalmi tiszta bevételhez mindössze 4,6 millió forintos költség járult. (Weininger V. 1869-1870.) Korszakunk másfél évszázadában hazánkat rendkívül változó, bonyolult és szinte áttekinthetetlen gazdasági és adminisztrációs szálak fűzték Bécshez, a birodalmi központhoz. Különösen így volt ez a bányászati ügyeknél, tekintettel arra, hogy a bányatermékek mind közvetlen, mind közvetett értéküknél fogva rendkívüli, sokszor alapvető jelentőségűek voltak mind békében, mind háborúban. Ezeknek a nemzetgazdaságban jelentkező haszna - a megfelelő források hiányán túl - sokszor azért sem mutatható ki megközelítő pontossággal sem, mert a tényleges hasznuk máshol jelentkezett: az arany-ezüst termelésé a pénzverésben, illetve a birodalmi pénzforgalomban, a réztermelésé a hadiiparban, a sóbányászaté a sójövedékben stb. A rendelkezésre álló forrásokban sokszor még az sem dönthető el megnyugtatóan, hogy egy szóbanforgó adat a Kárpát medencét kitöltő történelmi Magyarország egészére, vagy csak részeire vonatkozik. A pénznemek és a pénzértékek erőteljes változása végig kíséri korszakunkat. Ilyen körülmények között inkább csak az arányok érzékeltetésére idézünk néhány adatot. A 18. század első feléből eddig nem merültek fel olyan adatok, amelyekből az országos bevételekre és ezen belül a bányászatból származó jövedelemre akárcsak következtetni is lehetne. Viszont rendelkezésünkre áll néhány adat a Garam vidéki, ún. alsó-magyarországi bányaterületről, amely ekkor kiemelkedően a legjelentősebb volt. Az 1720-as években a besztercebányai kamara a réztermelésből évente 100-130 ezer frt tiszta nyereséget fizet be a bécsi pénztárnak, a Selmecbányái ezüsttermelésből az 1730-as években évi 25 ezer, majd az 1740-50-es években évi 1,2-1,5 millió forint (Pech A. III. 1968.), más forrás szerint évi 2 millió forintot elérő tiszta nyereség folyik be az államkasszába. (Szitnyai J. 1893.) Szerinte Selmecen 1740-1759 között öszszesen 42,498 millió tiszta nyereség képződött a kincstári bányászatban. Ugyanekkor, ha rövid időre is, a selmeci társulati bányászat évi 140 ezer forintos nyereséggel működött. A besztercebányai kamara 1750-ben 480 ezer forint tiszta nyereséggel zárta az évet. (Pech A. III. 1968.) Ezek az összegek, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország, Erdély és a Bánság egyéb bevételei, beleértve a mintegy 1,2 millió forintos sójövedéket is, (1720-24 között csak a magyar sójövedék évi átlagban 782 ezer forint volt. Takács S. 1903.) nem haladhatták meg az évi 8 millió forintot, rendkívül nagynak mondhatók. Nem alaptalan tehát, ha újabb bányászati fénykorról emlékeznek meg a szerzők. Elképzelhető, hogy az ércbányászatból, a pénzverésből és a sójövedékből befolyó összeg az országos bevételek 40 %-át is elérte, ha csak egy-két évtizeden keresztül is. 1762-ből ismerjük ma az első megbízható adatot mind az országos „költségvetési", mind pedig a bányászati és sójövedéki bevételekről. (Eckhart F. 1922.) Eszerint Magyarország (Erdélyivel és a Bánsággal) évi tiszta bevétele 9,162 millió forint, amelyből a bányászati és pénzverési tiszta jövedelem 1,1 millió, a sójövedéki pedig 1,586 millió forint volt, vagyis 29,3 %-ot tett ki; az egész, hatalmas birodalom bevételeinek pedig 7,7 %-át jelentette. Ugyanezek 1768-ban és 1770ben: 31,4 % és 8,16 %, valamint 31,1 % és 8,31 %. A birodalmi bányászati bevételeknek - a sójövedéket nem számítva - a hazai bányászat ezekben az évtizedekben 75-85 %-át adta. 1770 és 1781 között a hazai bányászatból és pénzverésből származó jövedelem évente 900 ezer és 1,8 millió forint között ingadozott. A 19. század első évtizedeire nemcsak a bányászati bevételek csökkentek abszolút értékben, hanem gyarapodtak az állam egyéb bevételei is. A századfordulón még 3-5 %-os, az 1810-es években már veszteségesen, az 1820-40-es években pedig 2-5 %-os részesedéssel szerepel az országos bevételek között a bányászat. A magyarországi pénzverés 1803-1804-ben szerepel utoljára, mint jelentős bevételi forrás (8 % ill. 3 % a birodalmi bevételekben!), ezután a