Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

Rézből nyert ezüst A magyarországi rézércek általában jelentős mennyiségű ezüstöt, s nem elhanyagolható aranyat is tartalmaztak. Különösen az úrvölgyi fakóércek voltak ezüstben gazdagok. A réz és ezüst szétválasztását a 15. század végéig, Thurzó János színre léptéig itthon nem tudták megoldani. Ennek eredménye: iparilag használhatatlan réz, valamint igen nagy ezüstveszteség. Thurzó felléptéig - két-három évszázadon át - a feketerezet exportáltuk Velencébe, ahol a lángkemencék egyik ősi típusában - saját hasznukra - meg tudták oldani az ezüst elválasztását. Ez az ún. csurgató-eljárás, amelyet a legenda szerint Thurzó álruhás mesterlegényként lesett el Velencében - a 16. században a következő volt. Kiinduló pontját az a megfigyelés szolgáltatta, hogy a réz és az ólom magasabb hőmérsékleten ugyan összeolvad, de hűlés közben ismét külön válnak, melynek során csekély ólomtartalmú rézötvözet és színólom keletkezik. Ez utóbbi egyúttal fölveszi a rézben lévő ezüstöt, s mint dúsólom a feketerézből kicsurgatható. E célból mintegy három súlyrésznyi ezüsttartalmú feketerezet tíz-tizenkét súlyrésznyi ólommal olvasztottak össze, majd ezekből tárcsákat öntöttek. A tárcsákat egymás mellé rakva és faszénnel körülvéve a csurgatópadon hevítették. A könnyebben olvasztható ezüstös ólomvegyület a pad közepén lévő résen át a gyűjtőtégelybe folyt, az ezüsttelenített réztárcsák pedig a padon visszamaradtak, mint csurgatási maradványok. A lecsurgott ún. műólmot leűzték, s visszamaradt az ezüst. A csurgatási maradványból az aszalókemencében még további ólmot folyattak ki. Az ezüst nagy részét ugyan megnyerték így, de roppant költségesen, igen nagy ólomveszteséggel, a réz minőségét pedig rontotta, hogy visszamaradt benne némi ezüst és ólom is. Mindezek ellenére a 19. század első felében a tajói és zalatnai kohókban még üzemeltek csurgató müvek. (Megjelent: Pannon enciklopédia. Magyar ipar- és technikatörténet. Bp. 2000. 54-65. p.)