Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

A Gvadányi-irodalom

A GVADÁNYI-IRODALOM Gvadányi Józsefnek művészi szempontból sohasem tulajdonítottak jelentőséget, s ez nem volt igazságtalan álláspont, egyéb érdemeit azonban nem vették eléggé számba, s ez méltánytalan mellőzés volt. Elbeszélő költeményei a régi magyar világ képét pompásan tükrözik; megfigyelő tehetsége, gondolkodása, humora minden ízében magyar; kattogó verselése jól illik ódon stílusához. Olyan jóízűen mesélget és olyan természetesen mutatja be hőseit, hogy már ezzel az érdemével is egyedül áll epikus-kortársai között. Munkáinak nincs gyűjteményes kiadása. Hogy Falusi Nótáriusa újabb lenyomatokban és magyarázatos kiadásokban is megjelent, ez elsősorban a középiskolai kötelező olvasmányok rendszerének köszönhető. Életrajzát Széchy Károly írta meg legrészletesebben. Kiválóbb méltatói: Toldy Ferenc, Arany János, Négyesy László, Badics Ferenc. Forrásainak nyomozásában Gr agger Róbert tűnt ki. Halála után költőtársai érzékenyen megsiratták. A bécsi Magyar Kurir szerkesztőségébe számos elégia futott be az ország különböző részeiből. Csizi Istvánon, Molnár Borbálán, Fábián Juliannán és Perecsenyi Nagy Lászlón kívül mások is kegyeletes versekkel áldoztak emlékének. Erdélyből két költemény érkezett a bécsi magyar újság szerkesztőjéhez, Horvátországból a zágrábi királyi akadémia magyar nyelvtanára; Rácz István küldött Bécsbe gyászoló éneket a közbecsülésben álló író halálára. (1802.) Első bírálója, Kazinczy Ferenc, lenézően nyilatkozott leveleiben költészetéről, ez azonban érthető, mert a nyelvújítás vezérének, mint a németes ízlés finomkodó költőjének, egészen más volt a szellemi iránya. Helyesen jegyezte meg álláspontjára Széchy Károly a maga Gvadányi-életrqjzában: „Kazinczy múzsája aXenidion, az Idegenke, ki szavában, célzásában előkelő és finnyás, mozdulataiban, egész kifejezésében és magatartásában sejteti, hogy nem