Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

Gvadányi József egyéb munkái

nyok. " Ne idegen nyelvvel kínozzuk magunkat, hanem a magyar nyelvet emeljük magasra; állítson a haza Magyar Tudós Társaságot; katonáink magyar ezredekben szolgáljanak. „ Vedd tehát, nemzetem, eztet gondolára, / Mert ha nem cselekszed, soha dolgod jóra / Nem válik, keserves lészen minden óra, / Térdet fogsz hajtani sok idegen szóra. " Gvadányi József életében ritka magyar típus, költészetében pompás naturalista egyéniség. Amint Gyöngyösi István munkáihoz vissza-visszajártak okulásra a későbbi emberöltők, a lovasgenerális könyveit is érdemes lett volna jobban forgatni a magyar szellem megnyilatkozásait és a magyar nyelv kincseit megbecsülő mai olvasóknak költőknek és tudományos íróknak egyaránt. Az esztétikai mérték nem egyedüli szempont a régi irodalmi alkotások értékelésében, a minden csiszolgatás nélkül megnyilatkozó tehetség nem egyszer nagyobb figyelmet érdemel, mint a művészi fontolgatás szabályossága; Gvadányi József munkáit sem szabad drasztikus kifejezései és avult zökkenői miatt kicsinyelni. Vegyük figyelembe, mennyi természetes értéket adott az itt-ott talán salaknak nevezhető részletek mellett. A költő háborús erkölcsű tisztek és káromkodó parasztkatonák között élt negyven esztendeig, a polgári lakosságnak szintén nyers volt a beszédmódja, a vaskos adomák és cifra mondások tehát csak mérséklettel kárhoztathatok. „Műveiben számtalan helyet találunk - mondja róla életírója — mely nemcsak esztétikailag érdemel megrovást, de etikailag is megbélyegezhető mai nemzeti ízlésünk s mai társadalmi etikettünk nemesebb és választékosabb fogalmai szerint; számtalan helyet találunk, melyet női társaságban orca-pirulás nélkül felolvasnunk sem lehet; de az is kétségtelen, hogy száz esztendővel ezelőtt az egész középnemességnek, vagy ha jobban tetszik, az egész középosztálynak ízlése még egészen parlagi volt a mai értelemben. Van két dolog mégis, melyet a pajkos öreg mindig komoly érzéssel, nem egyszer megilletődéssel érint: a haza és vallás. A magyar nemes nagyzó megelégedése és faji büszkesége lobog benne: rendi és nemzeti érdekei iránt époly fogékony, mint amily féltékeny. Nem szóvivő politikus, mégis mind az ország, mind a megye köztermei-