Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

Rontó Pál

Egy alkalommal kifogtam szamarunkat a taligából, egy dombról lelöktem a taligát gazdámmal együtt a posványba, azután elfutottam. Otthon úgy fogadtak, mint akiről azt hitték, hogy már örökre elveszett. Apám boldogan ölelt magához, anyám azonban eszesebb volt, őt nem vezethettem félre: „Bevitt a szobába, egy kötelet kapott, /Amint érdemlettem, lelkesen megrakott". Elérkezett iskolázásom ideje: Szüleimnek el kellett dönteniök: diák legyek-e, mesterségre adjanak-e vagy jobbágy maradjak? „Szándékuk az vala, hogy én a pórságba / Ne maradjak nyűgös s terhes parasztságba, - Azért azt végzettek mindketten felőlem, / Hogy deákos embert tegyenek belőlem, - Mert így pap, katona, polgár is lehetek, / Bármelyet választom, én előmehetek. " Anyám úgy vélte, hogy okos ember leszek, mert hozzám hasonló fejet még nem látott; nemrég, úgymond, a kemencéről lezuhant a földre, a fejére esett, még sem lett semmi baja. Atyám is úgy gondolkodott, hogy bölcs embereknek nem lehet együgyű a fiúk. Hadd járjon csak, szólt anyámhoz, deák iskolába; megnyílik előtte a világ. Ha szerzetes lesz, gvárdiánságig viheti; ha világi pap lesz, püspökké teszik; ha katona lesz, hadvezér vagy alhadnagy válik belőle; ha polgári pályán marad, az ország kancellárja vagy a vármegye egyik fiskálisa lehet. A katonaság, beszélte apám, egyenesen az ilyen fiúnak való, mert a bivalyborjú sem erősebb nála, még a nála nagyobb gyermekeket is úgy vágja a földhöz, hogy elterülnek; az ilyen fiú, ha katona lesz, legalább meg tudja majd zaklatni a bírót és jól tud dolgozni a kardlappal; viszont a civilpályán, ha vármegyei fiskálissá teszik, sok szegény nemest kiforgat majd a jószágából a maga javára. Bevittek Miskolcra a minoriták gimnáziumába, lakást fogadtak számomra, megajándékozták professzoraimat. „ Vagy két hónapokig igen jól tanultam, / A papok örültek, hogy ily jól indultam. " Házi tanítót is fogadtak mellém, de ez a preceptorom csak káromra szolgált. Bajba vitt boltos-házigazdám fiával kötött barátságom is. „Antal volt a neve, vásott volt felette, / Hova semmit sem tett; onnat is elvette; — Engemet reávett, hogy legyek pajtása, / Lopjak én is, de úgy, hogy senki se lássa. " Együtt loptuk pajtásom édesapját, pre-