Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)
Egy falusi nótárius
jó hajdúkáposztát kaptam, bort ittunk rá; lovam abrakot evett és friss vizet ivott egy dézsával. Másnap estére Debrecenbe értem. Egy szűcsnél szálltam meg a Csapó-utcában, itt is jól tartottak, de a szűcs csak a maga mesterségéről beszélgetett s nem tudta, hogyan folyik a törvénykezés a debreceni kerületi táblán. „ O be nagy különbség, gondoltam magamba, / Egy ily nótárius s egy szűcs, mely goromba, / Verbőczyvel tele fejem: övé gomba, / Bölcs tudós a munkám: az övé goromba. " Másnap nekivágtam Hortobágy pusztájának, ebben a sivatagban szállást kértem egy gulyástól. A legény pompás eledelt készített, soha jobb ízűt nem ettem életemben. Ittunk, pipára gyújtottunk; de íme, azt hittem, az ítélet napja csap reám: oroszlánbőgéssel rontott felém a gulya. Úgy megijedtem, hogy beleizzadtam, de a gulyás felugrott, hatalmasat kiáltott, kurjantására megállt az egész baromcsorda, mint a kőfal. Akkor a derék pásztor megitatta a szomjazó barmokat. Továbbhaladva, kilenc bikával találkoztam utamon. A bikák megdühödtek, veszettül bömböltek, rázták a szarvukat, halálos ijedtséggel nyargaltam előlük szegény fakómmal. Borzasztó volt a helyzet. Lovam már alig bírta a vágtatást, patkóit lerúgta lábáról, nyergem megoldódott, csaknem a földre zuhantam, a bikák ott zúgtak mögöttem. Utolsó pillanatban jutottam el egy juhnyájhoz. A juhász és két bojtárja látta veszedelmemet; maguk is, hat kutyájuk is a bikák felé rohantak s lefordították rólam a bömbölő szörnyetegeket. Meg akartam köszönni életem megmentését, de nyelvem hebegett, szívem dobogott, lábam reszketett. Félholtan tettek a juhász szamarára, így vittek tanyájukra, ott bundára fektettek, pálinkát töltöttek belém. Nagyon elérzékenyültem s amint valamennyire magamhoz tértem, megköszöntem a juhász jóságát: „Drága juhász bácsim, én Hypokrátesem, / Te nagy bölcsességű kedves Sokráte-sem, / En vitéz Hektorom, vitéz Ulissesem, / Engemet vezérlő hív Ganymedesem". A juhász félbeszakított; deákul nem tud - monda - ezeknek a szenteknek nevét soha nem hallotta; erre én anyanyelvemen beszéltem személyével s megköszöntem neki, hogy megtartotta életemet a bikák között. Bíztattam, hogy egész életemben híven szolgálom, szívesen viszem pörös ügyeit, jó
