Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A martonyi vasércbányászat

A martonyi vasércbányászat Hazánk évszázadokon át az elsők között volt Európa ércbányászatában. A Felvidék és Erdély gazdag lelőhelyeire települt híres bányák múltját többnyire jól ismerjük. Az országban azonban százával működtek kisebb, olykor csak helyi jelentőségű üzemek is, melyek története - kevés kivételtől eltekintve - még ma sincs feltárva. A nagy bányavárosok időben és térben meszszire sugárzó fénye elhomályosította emléküket. Pedig hasznos és fontos láncszemei voltak hajdani gazdasági életünknek, alapját és folyton változó, megújuló hátterét jelentették a nevezetes bányavidékek virágzásának. írásunk egy ilyen, mára már csaknem teljesen elfeledett kis bánya históriáját eleveníti Szűk szakmai körökben ismert, hogy a Borsod megyei Martonyi község határában, a Bódva-völgy közelében kisebb vasércelőfordulás található. A rudabányai-tornaszentandrási vonulat részét képező telep napjainkra gyakorlatilag leműveltnek tekinthető. Bányászatáról kevés írott forrás áll rendelkezésünkre, de közvetett bizonyítékok segítségével meglepően távoli múltba vezethetők vissza kiaknázásának kezdetei. A miskolci Herman Ottó Múzeumban őriznek egy bronz tokosbaltát, amelyet a martonyi vasércbányában találtak. E lelet alapján Dénes György feltételezi, hogy már a kései bronzkorban, a vasművesség elterjedésének időszakában (a Kr. e. 8. század táján) ismerték és hasznosították a martonyi vasércet az e tájon megfordult, bányászathoz és kohászathoz értő népcsoportok. A Kr. e. 4-2. században kelták éltek a környéken. Róluk tudjuk, hogy az egyik fő foglalatosságuk a bányászat és a vasfeldolgozás volt: e fém használata általuk terjedt el egész Európában. Konkrét bizonyíték ugyan nincs rá, de lehetséges, hogy a rudabányai mellett ezt a vasérctelepet is művelték. A martonyi vasércelőfordulás a községtől északkeletre, a Kis- és Nagyrednek-völgyben fekszik. E helynevek magyar fülnek idegenül hangzó -rednek utótagja az ószláv ruda (érc) szó -nik képzős alakjából származik. Jelentése régi vasas foglalkozásnevünknek felel meg. A történelmi Magyarországon közel 30 Rednek (Rudnok, Rendek) földrajzi név található. Keletkezésüket a 10. századra teszik a nyelvészek. Eszerint biztosan állíthatjuk, hogy a korai Árpád-korban szláv vasművesek éltek és dolgoztak Martonyiban. A közelben előforduló és régi vasfeldolgozásra utaló Kovácsi és Mile ('szénégefel.