Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)
A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei
De nem csak az érctelep keltette fel a figyelmet ebben az időszakban: 1804-ben és 1807-ben a Rudabánya környéki salakhányók feltárásával és hasznosításával is kísérleteztek. A következő 20 évben nincs tudomásunk bányászati jellegű tevékenységről a térségben. 1826 táján ismét megélénkült a rudabányai tárnák és külfejtések környéke: a század közepéig magánemberek és kisebb bányatársulatok sorra próbáltak szerencsét, kevés eredménnyel. A fokozódó vállalkozói kedv talán annak volt a következménye, hogy a fejlődő magyar ipar egyre több nyersanyagot, egyebek mellett különböző érceket kívánt. 1843-ig legalább 15 alkalommal adtak ki zártkutatmányi engedélyt. A más bányavidékekről érkező, tapasztalt szakemberek feltárási munkái nagyban hozzájárultak az ércelőfordulás teleptani viszonyainak jobb megismeréséhez. Az egyik legjelentősebb kezdeményezés a miskolci polgárok által jegyzett Nepomuki János Bányatársulat volt, amely 1826 és 1831 között a hasonló nevű bányát indította újra. A helybeliek emlékezete szerint ezt a tárót már évszázadokkal azelőtt is műveltek, és korábban sok rezet adott, amiről a közelben levő rézsalak-hányók árulkodtak. A telepet 18-20 öl vastagságú vasérc képezte, benne gyakran előforduló termésrézzel. A beomlott táró helyreállítása után időnként több mint 30 munkást foglalkoztattak. A tisztított és válogatott ércet 50 mázsás szállítmányokban Szomolnokra vitték. A gazdaságtalan üzemmenet és egyéb problémák miatt azonban néhány évi működés után kénytelenek voltak beszüntetni a bányászatot. 1841-ben Wallich Ferenc gölnici bányász végzett számottevő kutatásokat Rudabányán. 1844-46-ban előbb magányosan, majd másokkal közösen bányászkodott Szabó Károly alsótelekesi lakos. Ezidőtájt a telekesi parasztok egyre gyakrabban foglalkoztak érctermeléssel, bár nem rendelkeztek bányászati engedéllyel. Rövid életű volt az 1843-ban Pohl Józre/szomolnoki ügyvéd vezetésével bejegyzett bányatársulat is, amely rezet, ezüstöt és higanyt fedezett fel az egyik újonnan mélyített aknában. 1850-ben a József, Adolf Ferenc és Mátyás nevű bányáikat még említették, igazgatójuk Kiss Ferenc volt. A későbbiekben azonban már nincs nyomuk. Erre az időre esett a kassai, illetve szomolnoki illetőségű Tóth Antal rudabányai bányanyitása is. Rendbehozta a beomlott és elhagyott aknákat és tárókat, új érclelőhelyeket tárt fel, és a Tarackoson levő salakhalmokból kitermeltette az olvasztott ércet. Társulata 13 helyen folytatott munkálatokat, elsősorban rézércek után. 1841-ben a diósgyőri vashámor ismét megkezdte a kutatásokat régi bányáiban. Mivel azok eredményre vezettek, 1843-ban bányászati jogot kért és kapott a Rudahegyen vörös- és agyagvaskőre, Lajos- és József-bánya néven,
