Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

az aknák és a vágatok beomlottak, a berendezések tönkrementek, a bánya területét benőtte az erdő és a bozót. A szép városi házak elenyésztek, a sokszor futásra kárhoztatott népességgel együtt pedig az utolsó bányamunkások is elhagyták a települést. Ilyen körülmények között szó sem lehetett érctermelésről. A következő pontosan három évszázadot a hanyatlás korának nevezik Rudabánya múltjának kutatói. A 1600-as évek nagy részét kivéve mégsem mondhatjuk, hogy a bányászat szempontjából érdektelen lett volna ez a hoszszú időszak. Gyakran történtek próbálkozások, reményteljes kezdeményezések, de különböző okok miatt mégsem következett be igazi fellendülés. Ez az első olyan periódus, amelyből bőséges iratanyag maradt ránk, tehát a bányászat eseményeit most már hiteles korabeli dokumentumok alapján tudjuk feleleveníteni. Soóslmre volt egri levéltárosé az érdem, hogy felkutatta és 1957ben közzétette ezt a becses forráscsoportot a Rudabánya ércbányászata című könyvben Egy 1641. évi tanúvallomás szerint Rudabánya, valamint a közeli Disznóshon'át és Ziliz községek népe az 1610-es évektől egyebek mellett sínvassal is adózott az egri töröknek. E tényből a rudabányai vastermelés újraindulására gondolhatnánk. A kutatók többsége viszont azon a véleményen van, hogy a sínvasadó nem az itteni vasbányászat bizonyítéka, „hanem a határsávban máshol is szokásos feudális teher". A vasat kereskedelmi úton szerezhették be a zavartalanul működő csetneki vagy más felvidéki hámorokból, és adóként lerótták a folytonosan vashiánnyal küszködő törököknek. (Soós I., 1957). Rudabánya all. század folyamán többször cserélt gazdát: hol a kincstár, hol magánszemélyek birtokolták. 1670-től hosszabb ideig ismét a kincstáré, a szendrői uradalom tartozéka. 1683 óta a Bódva-parú vár (és ezzel együtt az uradalom) parancsnoka az olasz katonacsaládból származó Alessandro de Guadagnis, aki 1686-ban magyar honosságot és Sobieski János lengyel királytól grófi címet kapott. Nevét ettől kezdve Gvadányi Sándornak írta, és feleségül is magyar nőt vett. Erőszakos birtokszerző hírében állt, szigorúan behajtotta a környék lakosságára kivetett adókat, miközben meggazdagodott. Felfigyelt az elhagyottan álló rudabányai ércbányákra is, bár azok a kincstár tulajdonában álltak. Valószínűleg már az 1680-as évek vége felé megpróbálkozott a bányászat újraindításával. 1690-ben azonban a szendrői uradalom és a hozzá tartozó falvak csere útján gróf Csáky István országbíró birtokába mentek át. Csáky 1692-ben eltiltotta Gvadányit a rudabányai bányák birtoklásától és művelésétől, eredménytelenül. A termelés 1692-től fellendült, a következő 9 évben 24 ezer forintot költöttek az elhagyott tárnák felújítására és üzembe helyezésére. A forrásokból az is kiderül, hogy a bányászat semmit sem jövedelmezett. A Csákyak 1700-ban zálogba adták a falut és bányáit Gvadányi Sándornak, ő azonban még ugyanebben az évben meghalt. Vég-