Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)
jövedelmeiből a » quantum portionálét a polgárokért megfizetni képes volt és fizette is« mint azt az 1730-ban írt krónikában olvassuk. Hogy mindezen körülmény a dobsinai bányászatra nagy és jótékony befolyással volt. tagadhatlan. 31. Régen elismert tény, bogy a bánya- és vasiparos munkája nemcsak életveszélyes, de az egészségre egyáltaljában kártékony is, és bogy az elaggott vagy szerencsétlenül járt munkás illetve a sok özvegy és árva vég inség áldozata, ba segélyben nem részesül. Ez volt Dobsinán is az ú. n. társládák alapításának indító oka. Már az 1683. évi bánya- és hámorrend is úgy intézkedik (11 pont), »hogy minden bányász és hámoros, valamint szénégető (a legények és fiúk kivételével) havonként 12 dénárt fizessen a közös ládába, mely pénz a munkájánál szerencsétlenül járt »testvér« segélyezésére, és ha meghal, tisztességes eltemetésére fordítandó.« Az 1743. évi szabályzat 10. és 12-ik pontja értelmében a bányász és targonczás l 1 ^ d. a többi bánya munkás pedig 1 dénárt köteles hetenként befizetni, mely pénzekből a bányán megsérült segélyezendő. Az 1804. évi bányásztársasági rend nemcsak az érintetlenül hagyott eddigi befizetések és az egész bevétel és kiadás szabályszerű elkönyvelését és gondos ellenőrzését rendeli el, hanem a segély összegét is megállapítja, midőn az öreg bányásznak naponként 6 krajczárt, a fiatalnak pedig 3 krajczárt utalványoz a betegség tartama alatt és a szükséges gyógyszerek ingyenes kiszolgáltatásában is részesiti őket. A szénégetők 1808-ban kelt szabályzata szerint a bér minden forintja után 1 d. vagy Vs krajczár a bérfizetés alkalmával a közös ládába befizetendő és az ily módon összegyűlt pénzből a munkájánál önvétke nélkül megsérült mestert 2 ft, a legényt 1 ft 50 kr., a favágó* 1 ft és a tanonczot 60 kr illeti hetenként mindaddig, mig munkáját folytatni képes, azon kívül orvosi segélyben is részesülnek, a gyógyszereket ingyen kapják és ha meghalnak, temetési költségökre is 2 ft — később 4 ft —- utalványoztatott ; a mester, kinek marhája ragadozó állat vagy szerencsétlenség áldozata lett, a vételár felét nyerte a közös ládából. Hogy ezen társládáknál az egyesek által befizetett összegek a sűrűn igénybe vett kedvezményekkel arányban nem állottak, első tekintetre szembe ötlik, azért ezen intézetek, kivált a hiányos kezelés mellett, hosszasabban fenn nem állhattak; többnyire pénz nélkül voltak és a czélnak meg nem feleltek.
