Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)
sére szolgáló új főtárna járul. 1762-ben peressé válik egy Szontagh Gáspár által a közös, immár csak Dobsina városa, Szontagh Gáspár és Lányi Pál örökösei tulajdonát képező bányamezők alá, 10 ölnyi mélységben, hajtott öröktárna, mely 1766-ben magánegyezésileg szintén közösnek mondatik ki. 1770-ben már igen vékony a telér, mely okból, Reytzner szomolnoki bányafelügyelő tanácsára, az ú. n. schwartzenbergi völgyben a »kahle Hübel« alá régebben hajtott tárnától 20 ölnyi mélységben, új tárnát vájnak; 1776-ban alig bírnak a 168 ölnyire hajlott schwartzenbergi főöröktárnában összefutó vízzel és a rosz levegővel, mely évben Dobsina városa már B / 6 , Szontagh Gáspár 2 / 6 , Csemetzky Imre és Roth Ferencz *| 6 , részben tulajdonos. Ezentúl e bánya üzeme csekély vagy épen semmi eredménynyel nem járt és jóllehet a XIX-ik század első negyedében vízemelő gépek és más mesterséges készülékek is működtek, az évszázadokon keresztül pusztított tel érek elhagyattak — 1830 körül — és az ottani bányászat egy néhány, számba sem jövő kísérlet kivételével, véget ért. Mily nagymérvű volt e bányák változó eredménynyel járt üzeme, mutatják a következő hiteles adatok: Dobsina városa 1713-ban 568 ft. 42 dénárt, 1716-làah 854 ft. 81 dénárt és 1762-ben 2340 ft. 2 dénárt költött e bánvára, míg a termett rézért 1730 és 1750 körül évenként mintegy 8000 ftot, 1772-ben 1244 ft. 59 dénárt és 1810-ben 120 ftot vett be ; 1730-ban pl. dolgozik egy felőr és 31 bányász, kik egy hónapban — júliusban — 344 ft. 90 dénár költséggel 460 targoncza — Pahr —- erezet termelnek. Felemlítendő itt, hogy Schwartzenberg közelében a Sott, Harkesweg, Krutsekkifieck és más dűlőkön, különösen a XVIII-ik század második felében több bánya nyilt, melyek közül néhány még ma is fennáll. 10. b) A Silberzechen régesrégen nagy terjedelmű, ezüst tartalmú rézbányák voltak, melyek azonban a XVH-ik században majdnem teljesen kimeríttettek úgy, hogy a XVIII-ik századbani munkáltatásuk csak az elődök által ott hagyott morzsalékok kiszedésére szorítkozott. Különben Antony Illés 1697-ben egy régen felkért »feber rézércz« bányával (4 mezővel) bírt, melyet egy aknából és egy nyilt feltárásból mívelt; 1699-ben, a szomolnoki főbányamester elé is került, perrel elütteti Saler Márton Jósefet, ki ez évben egy nyilt feltárást — Pinge — kért fel, mely évben úgy Dobsina városa, mint Saler Márton Jósef is szerez kelet felé terjedő két-két bányamezőt, de egyik sem volt szerencsés, mert nemsokára abban hagyták művelését.
