Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)
Rontó Pál és gróf Benyovszky Móricz
7fi rülje, Szolnokra szökött. Innen az njszászi pusztára ment s előbb csikósbojtárnak, utóbb lókötönek csapott fel. Majd visszatért Jászberénybe, hol a nádor-huszárezredbe állott. A kapitány a nyalka fiút toborzó huszárnak teszi meg s igy jár faluról-falura. E közben kiüt a hétéves háború s Rontót Csehországba viszik, hol megfogadja hogy vitézi hírnévre tesz szert s ugy teszi jóvá ifjúkori bűneit. Fogadását meg is tartja egy ideig, de később a rosz czimborák társaságában újra mulatni kezd, söt a lopásra is újból rávetemedik. Még egyszer ugyan magába száll s bűnbánóan vallja be hibás voltát, de többé jó útra térni nem tudott. S mikor lovát lelőtték alóla s egy rosz gebére ültették, ezt annyira szivére vette, hogy az ellenséghez szökött át. Drezdánál azonban elfogták s mint főbenjáró bűnöst halálra Ítélték. Már az akasztófa alá is ki vezették, midőn az utolsó perczben kegyelmet kapott. Ez a kemény leczke fogott rajta, mert a további két esztendő alatt, a meddig a háborúzás tartott, becsületesen viselte magát. Eddig tart az első rész, melyben Rontó maga beszéli el élete folyását éppen azon a zamatos népies nyelven, humoros kedélyességgel s részletező modorban, mint a Peleskei Nótárius az ő utazását. Csakhogy itt a tetszetős összhangot nem zavarja semmi. Rontó Pálnak testi és lelki fejlődése a legszemléltetőbb módon megy előttünk végbe. Lelkének minden porczikáját, tetteinek minden rugóját ismerjük. A természetében gyökeredző naiv őszintességgel elmond mindent. Fölfedi bűneit épp ugy, mint eldicsekszik erényeivel. Innen a rokonszenv, melylyel minden hibái mellett is mindvégig viseltetünk iránta. Haragudni még akkor sem tudunk rája, mikor valóságos bűnt követ el, mert látjuk a kohót, melyben bűnös