Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

A Peleskei Nótárius és Röpiratai

kiküszöbölve, a német nyelvet tolja a nemzetre. Csak mikor eziránt való rendeletét kiadta, kezdett öntudatra ébredni a nemzet s a főnemesség. Belátták hibájukat s legalább jóvá tenni igyekeztek azt. Altalános reakczió indult meg a rendelet ellen, s 1784-ben az egyesített magyar és erdélyi udvari kanczélláriák is felterjesztést intéztek a császárhoz, kérve abban, hogy az országgyűlés egybehívásáig engedje meg a magyar nyelv használatát. De sem a kanczélláriák fölterjesztésének, sem a megyék felirat-Özönének nem volt eredménye. József hajthatatlan maradt. Határozottan kinyilatkoztatta, hogy aki neki hódolni s engedelmeskedni nem akar, „dem steht die Thüre offen." „Én engedelmességet követelek — úgymond — a kanczelláriától ép úgy, mint az utolsó megyei hajdútól." *} Heves ellenhatás fejlődött ki az idegen ruhával szemben is. Ányos már 1782-ben a „A régi magyar viseletről a nagyszombati nemes ifjúsághoz" czímü versében felemeli ellene intő szózatát : Ideje, hogy egyszer megnyílik szemetek Megunván idegen majmozást szivetek, Utálok oroszlánt szelid juh gyapjába, Nem illik a tigris rókák odújába. S ez a heves opponálá3 a nyolczvanas évek vége felé mindinkább növekedett s tetőpontját az 1790-iki országgyűlésen érte el. A kornak ez általános hangulata elragadt Gvadányira is, ki minden konservativizmusa mellett is mindig erős magyar érzelmű volt. Keserűségét, haragját, boszűját mindenáron ki akarta önteni s ebbeli elhatározásának megvalósítására írta ') Szilágyi Ferencz. A magyar nyelv ügye a két magyar hazában II. József császár alatt. Vasárnapi Újság 1868. 20. sz.