Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi jellemzése

versekben irja meg Rontó Pálját s egyéb munkáit is ele ezt szelid dörmögés nélkül sohasem teszi. Saját kortársai közül Pálóczi Horváth Ádámot a „Magyar Hunniás" szerzőjét s Péezeîi Józsefet beesülte legtöbbre, ki Voltaire Henriade-jának s Young Éjszakáinak lefordítása és a „Mindenes Gyűjtemény" szerkesztése által szerzett magának irodalmi téren maradandó érdemet. Ezektől sok fogást, söt kifejezést tanult el, s leveleiben, munkáiban gyakran hivatkozik rájuk. A híres tordai leoninus verselő Gyöngyösi Jánost azonban nem szerette, s helyes tapintatáról tesz tanúságot, mikor róla e jellemző sorokat írja Péczelinek (Ak. k. i. t.) „A bécsi Magyar Kurir ínég jó előre oly nagy elogiumot hirdetett ki adandó ttes Gyöngyösi János tordai |)raedikator verseiről, hogy alig vártam, hogy kezemhez érkezzenek, mert sok darabjait vettem, de azokban azon ízlést, mely az Hunniásba és Henriásba vagyon, korántsem találom. Magyarsága jó és az mythologiát is voltaképen tudja, de mégis erőttetettek munkái felette és az -dolgok, melyekről énekel csak egyek : tudnia illik házasságok üdvözlése és temetések siralma. Mint tetszenek olyas munkák ttes uramnak, az melyek heroicum-elegiacum magyar kötött szavakban jönnek ki? Nékem az füleimet sértik és mord kedvvel olvasom. Miért? okát adom. Az ilyen munkák csak deák nyelven hangzanak igazán, mert a poézisnak reguláin épültek, az deák poézis ki vagyon dolgozva, tudatik melyik hosszú vagy rövid, melyik diftongus betű vagy syllaba rövidül ha ezt vocális követi, és így mivel az magyar poézisnak regulái még nincsenek, ezer meg ezer a hiba vagyis poeticus error azokba, authorai azt gondolják, hogy elég, ha kezek izekjein az syllabák száma kiesik, de nálam nem elég."