Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi élete

A másodikban Fábián Juliánná kesergi el nagyfájdalmát s végül dicsőíti Gvadányit: Hazája hasznáért s azért igyekezett Hogy Márs és Apolló vele fogjon kezet Méltán siralja hát mind Apolló, mint Márs Mivel mindakettő mellett vala hiv társ. Sirassátok ti is hazám poétái ! S ti nemem sorsosi, hiv poétriái ! S a kikben a magyar nyelv szeretete ég Hogy ily jó atyától most megfoszta az ég. Molnár Borbála és Csizi István, ki Gvadányinak föntebb idézett utolsó levelet is közli, szintén szentelnek egy-egy ódát az Öreg tábornoknak. Aradról Perecsenyi Nagy László küld egy gyászdalt, Erdélyből a megboldogultnak egy B. A. kezdőbetűk alá rejtőző jó barátja, s egy B. B. S. betűs ismeretlen. Sőt a Kurir tizenhatodik számában egy latin nyelven irott hosszabb „Elégia** is van e ezim alatt: „Illustrissimi Domini Comitus Josephi Gvadányi S. C. R. A. Mattis E. R. H. generalis cineribus et manibus sacra." Alkalmasint valami szerzetes pap müve. S a mélyen érzett gyásznak a nyilvánosság előtt való e kifejezései annyival nagyobb jelentőségűek, mert páratlanul állanak akkori irodalmunkban. Mig más neves embereknek, igy id. Ráday Gedeonnak vagy Pray Györgynek, kik szintén 1801-ben hunytak el, alig jut a lapokban, a hazai hirek közt egy pár sor, addig Gvadányi halálakor valóságos elégia-költészet keletkezik, melynek a nemzeti közérzületben gyökeredző voltát leginkább mutatja az, hogy Szacsvay, a Magyar Kurir szerkesztője, ki irodalmi s hasonnemű személyi ügyekkel vajmi keveset törődött, készséggel nyitotta meg lapja hasábjait annak termékei előtt.