Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi élete

áll, mert azok a víg kalandok, melyekről munkájában részletesen megemlékszik, tanúskodnak arról, bogy nem egy derült napot élt át az egyhangúság e fészkében is. Igaz ugyan, hogy lakháza a falutól félreeső helyen, közvetlenül a Tisza partján épült s így nem egyszer megesett, hogy tavaszi és őszi vizáradások alkalmával a Tisza teljesen körülzárolta. Ilyenkor aztán bekövetkeztek egyidöre az unalom órái. Ezekről a napokról jegyzi fel későbbi megemlékezésében : Hosszú volt az időm a könyvolvasásra, Ileá untam szintúgy a muzsikálásra, A kandallóm előtt való pipázásra, Szobámbul az ólba s vissza sétálásra. Strázsakatonáim velem beszélgettek, Hallgatva esténként, miként mesélgettek Sok ebsóget egymás szemére vetettek, Mely el nem tűrhette, olyat kinevettek. De mikor a víz elvonult, a falubeli legénység és leánynép számára bált rendezett, s módis tánezukon, jóízű lakmározásukon reggelig elmulatott. Máskor meg, éppen a Tisza kiöntésekor, a fákra szorult vadak ellen rendezett vadászatot s egy lélekvesztőn kelt útra a falubeli lelkész, vadásza és egy paraszt* gazda kíséretében. A vadászat jól ütött ki, de mikor az elejtett vadakkal hazafelé eveztek, a csónak kormányzásába, melynek gondja eddig Kós István parasztgazda vállán nyugodott, belekontárkodott a tiszteletes is s a csónakot egy rejtett fatörzsnek vezetve, úgy felfordította, hogy puskástul, vadastul, a vízbe pottyantak mind a négyen. Szerencsére sem Gvadányinak, sem kísérőinek az iszapos fürdőzésen kivül egyéb bajuk nem történt, de a halálra ijedt pap és a