Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)

Tanulmányok - A bányászok és a bányaüzemek szerepe a szlovákiai Gömör barlangjainak kutatásában és felmérésében (Horváth Pál)

je két helyen egy-egy kivehető szöggel volt rögzítve, amelyet ha kihúztak, a csille kibillent, így nem kellett azt a drótkötélről le-, majd a kiürítés után ismét felakasztani. A kötélpálya alkalmazása a külszíni szállításnál használt sodronykötélpályák mintájára történt, és ez újdonságnak számított a szlovák barlangászaiban. A Berzétei-barlang felfedezése nagy jelentőséggel bírt, de a további kutatásokhoz másik mesterséges bejáratot kellett építeni. Rozlozník elkezdte a méréseket, hogy kijelölje ennek a helyét. Az új megközelítési lehetőség azért vált szükségessé, mert addig a törmelékek közötti réseken jutottak be barlangba, ami igen veszélyes vállalkozás volt. Megmaradt a mérésekről készült jegyzőkönyv, amely nagyon pontos munkáról tanúskodik. Eszerint 350° irányban és 13° dőléssel lemélyített ereszke biztosította a barlang megnyitását, amit hagyományos szelvénnyel és faácsolattal oldottak meg. A kihajtott vágat teljes hossza 25 méter lehetett. A munkához szükséges eszközöket és költségeket a Turista Állami Vállalat bocsátotta rendelkezésre. Az ácsolathoz használandó bányafát saját maguknak kellett beszerezni azzal, hogy később ezt a megbízó kifizeti. A segítség azonban mégsem volt mindenre elég. S itt lép be az amatőr barlangkutatásba a Gömöri Vasércbányák üzeme, amely a hiányzó anyagot lehetőségeihez mérten biztosította. Ez volt az első eset, hogy egy bányavállalat, ha nem is közvetlenül, de támogatásban részesítette az amatőr barlangkutatókat. Ján Majko, a Domica-barlang felfedezője a Turista Állami Vállalat kutatásvezetőjeként kapta feladatul, hogy a munkákhoz robbanószert biztosítson. Rozlozník közben elvégezte a lőmesteri tanfolyamot, és egy szaktársával, Ján Kotrckával elkezdhették az ereszke kihajtását. Mivel azonban nem volt semmilyen műszaki felszerelésük, kénytelenek voltak visszatérni a régi bányászmódszerhez, a kézi fúráshoz, ami rendkívül kimerítő volt. (2.sz- képmelléklet.) A fúrást 1954. augusztus 26-án kezdték meg és 1955. július 12-én fejezték be. A feltárási munkák mellett természetesen a kutatásra is szenteltek időt. Tekintettel arra, hogy patakos barlangról volt szó, amelynek nagy része víz alatt állt, Rozlozník már akkor gondolt a búvárkodásra. Ennek a legfőbb oka a szűk szifon volt, amely akadályozta a továbbhaladást. Elhatározta, hogy a szifon alatti át-