Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 2. (Rudabánya, 2005)

Tanulmányok - Rézérc-lelőhelyek a dobsinai és a rozsnyói régióban (Ján Hlobil)

Bányák felügyelte. A 17. századig a kifejtett rézércet kézzel tisztították olymódon, hogy az ásványban lévő réz-tömörületet kalapáccsal szabadították ki a kőzetből. Később már mechanikus előkészítő berendezéseket alkalmaztak, érczúzót és egyéb elválasztó módszereket. A dúsítványt néha közvetlenül a bánya mellett olvasztották fel. A 18. században Sztracenán réz és ezüst feldolgozására építettek olvasztóüzemet. 1810-ben a hutát bezárták, és a bányával lalkozók kénytelenek voltak az ércet Igló környékére szállítani, amely megnövelte költségeiket. A 19. század második felében a rézérc-bányászat szinte teljesen megszűnt a mai Szlovákia területén. A 20. század elején a termelés részben megnőtt, amikor a Dobsinai Rézművek, a Magyar Bánya és a Hegy Risto egy részvénytársasággá alakultak a rézérc fejtésének jogbirtoklásával a Coburg hercegi és a kincstári bányamezőkön. A Magyar Bánya Rt. főként a Schwarzenberg-dűlőben, Felsősajón és Rédován folytatott bányatevékenységet. 1908-ban a dobsinai vasútállomásnál egy ércdúsítót létesítettek Angliából szállított berendezéssel felszerelve. A Dobsinai Rézművek elsősorban a Zemberg és a Gugl területre összpontosította működését. 1912 és 1915 között a Marián-völgyben dúsítót épített, melynek felszerelését a Krupp cég biztosította, a Gölnic- (Hnilec-) patakon pedig kis vízierőművet működtetett. Elkezdődött a dobsinai huta építése is, amelyet azonban nem fejeztek be. A Hegy Risto nevű társaság bányászata a Dobsina déli részén lévő Himmelskorn teliérre irányult. Az első világháború alatt a Gápel és a Hirschkohlung telérek állami katonai irányítás alá kerültek. A termelés intenzívebbé vált, és az érc szállítását a Gápelből a völgybe kötélpálya biztosította. Rozlozsnik P. állítása szerint (1935) ebben az időszakban évente 3200 tonna, 10,5 % réztartalmú zúzott ércet dolgoztak fel. Az első világháború után a rézérc-bányászat megfeneklett. A rimaszombati Szahall-Szalo cég kísérletet tett a termelés felújítására, amelytől azonban 1925-ben a Magyar Bánya Rt. megvásárolta a Hirschkohlung részt. Ez a cég újraindította a termelést az örök tárnában, és az ércelőfordulás kiterjedését a mélység felé kutatta. A második világháború után néhány lelőhelyen termeléssel egybekötött kutatást végzett a Kelet-Szlovákiai Állami Érckutató Vállalat, később