Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 2. (Rudabánya, 2005)

Muzeológia - Újjászületett az Érc- és Ásványbányászati Múzeum ásványkiállítása (Hadobás Sándor)

Újjászületett az Ere- és Ásványbányászati Múzeum ásvány- és őslénykiállítása HADOBÁS SÁNDOR Rudabánya térségében a bányászat több ezer éves múltra tekint vissza. Jelenleg az Alsótelekes határában folyó gipsztermelés a hagyományok életben tartója. Korábban, 1880 és 1985 között külszíni nagyüzemi vasércfejtéséről volt nevezetes a település, a középkorban pedig (14-15. sz.) rezet és ezüstöt adott a kincses Ruda-hegy. A bányászat „melléktermékeként" megkapó szépségű ásványok is felszínre kerültek, s annak ellenére, hogy a vasércbánya már lassan 20 éve nem működik, még napjainkban is Rudabánya a legjelentősebb magyarországi ásványlelőhely. Szép darabok előbukkanásának reményében évente sokan keresik fel a hatalmas külszíni bányagödröt a község határában, itthonról és külföldről egyaránt. Különösen a nálunk ritka rézváltozatok (azurit, kuprit, malachit, termésréz) méltóak a gyűjtők figyelmére, de más érdekességek is bőven akadnak. Az elmúlt negyedszázad kutatásainak eredményeként - elsősorban dr. Szakáll Sándor fáradozásainak köszönhetően - a korábbinak a többszörösére növekedett az innen ismert ásványfajok száma (jelenleg 135 félét tartanak nyilván). A rudabányai ásványok megismerésének történetéből az alábbi momentumok és tények érdemelnek figyelmet: - 1726-ban Luigi Ferdinando Marsigli olasz tudós, polihisztor a Duna menti országok természeti értékeiről írt hatalmas munkájában (Danubius pannonico-mysicus) említést tesz a rudabányai termésrézről. Három példányról színezett fametszetet is közöl. Ebből arra gondolhatunk, hogy külföldi ásvány gyűjtemények már az előző (17.) században rendelkeztek Rudabányáról származó darabok-