Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)
Visszatekintés - Szabó György: Helytörténeti és bányászati gyűjtemény Rudabányán
fujtató csővég és salakveretek Rudabányáról és környékéről. A tárló alján kiállított XIX. századi fektetési térkép és salakdarabok mutatják azt is, hogy az egész bányavidék salak-halmokra épült. E fal folytatásába eső kis fülkében egy középkori aknából előkerült alig 20 cm széles falétrát, valamint támfapárt és főtefát állítottunk fel. Itt az akna falra festett gerenda szerkezetével igyekeztünk az eredeti hangulatát visszaadni. Az ismertetett két fal tárlói felett Agricola XVI. századi munkájából kinagyított képsorozat mutatja be a középkori bányászatot, s egyben magyarázza a kiállított leletanyagot is. A képsorozaton a varázsvesszős érckutatástól elkezdve a fejtési, szállítási és világítási módokat láthatjuk. A XVIII. században földműves állattenyésztő faluvá alakult Rudabánya történetét az ablak előtti asztalon mutatjuk be. Itt a történeti összefoglaló szövege után a falu költő szülöttének Gvadányi Józsefnek életét és műveit ismertettük, majd a református templom híres XVIII. századi festett famennyezetét. Az üveglapokkal befedett asztal végén a XIX. század második felének emlékeiből a bányatelkek fektetési térképeiből, első irataiból állítottunk ki néhányat, hogy a látogatót átvezessük a XIX-XX. század anyagához. A legújabbkori történetet bemutató jobboldali falon négy tárlóban osztottuk szét az anyagot. Az első kettő a XIX. század végéről és a XX. század első feléről megmaradt emlékeket tartalmazza. Az első tárlóban a bánya történetét leíró táblához korabeli iratokat, bányarendészeti szabályzatokat, régi bányarészek fényképei állítottuk ki. Itt vannak az ezredéves kiállításon szerzett érmek és oklevelek. A második tárlóba viszont a munkásokra és szociális helyzetükre vonatkozó anyag került. Munkakönyvek, társpénztári tagkönyvek, blaskák és blaskaverőtövek mellet a bányásztelepülés látképe és XLX. századi bányászmécsesek alkotják e tárló anyagát. Itt állítottuk ki a Rudabányáról írott századelej i munkák néhányának fotókópiáját. A tárlóaljába bamavasérc darabot helyeztünk, jelezve, hogy e kor már elsősorban ezt bányászta. A bánya felszabadulás utáni történetét bemutató harmadik tárlóban élüzemi oklevél s vörös kitüntető zászló az uralkodó anyag. A bányában folyó gépesített munkát fényképeken mutattuk be, s e tárlóba nagyobb mennyiségben szerepelnek a Rudabányáról írott legújabb geológiai bányászatai munkák, újságcikkek Ez mintegy előkészíti az utolsó, negyedik tárlót, melyben a Rudabánya jövőjét mutató dokumentációs anyagot igyekeztünk összegyűjteni. Az épülő dúsító mű fényképei a dúsító műszaki berendezésének vázlatos tervei és az építke-