Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Szabó Imre: Az Upponyi- és Bükk hegységi sugárzóanyag-kutatások története
észlelve annak körülbelüli vastagságát, anyagi minőségét, szerény változatosságát, reduktív szürke betelepüléseit és ércesedésre, U-koncentrációra utaló y-anomália nélküli kifejlődését a karotázsvizsgálat alapján. A fenti, nem éppen pozitív eredmények ellenére még azért további fúrások, (azonos célból), a tervezett szerkezeti egységben telepítésre kerültek a téli rossz idők beállta előtt. A mályinkai szinklinális északi peremén Mly-1001 jelzéssel és a farkasnyaki völgy kezdetén, az antiklinális déli szárnyán Ómassa (Óm-1001 sz.) szintén a fedő, fekete felső permi mészkőből indulva a teljes permi összlet átfúrása igényével és reményében. A felszíni adatok alapján minden jel arra vallott, hogy a földtani cél szempontjából sikerre számíthatunk. Az első mályinkai (Mly-1001) fúrás a perm tagozatok redukált vastagságának megismerésével járt, a felső-karbon összlet felső részében a mészköves Mályinkai formáció többszörös mészkő szintjeinek átfúrásával. Az ómassai (Óm-1001) fúrás azonban oly mértékben elferdült, hogy a mélyebb perm harántolása egyáltalán nem történt meg, a Mihalovits formáció szürke mészkő sorozatában maradt. Ezek a tavaszi újrakezdésre bizonyították, hogy a fúrás telepítésének körülményeihez a felszíni adatok nem elégségesek, s a fúrási technológián az alkalmazott fúrószerszámokon is változatni kell, nem elég a gyorsmagszedős fúrószerszám mértéktelen terhelése, s gyakrabban kell a fúrás előrehaladása során a ferdeségmérést alkalmazni, hogy a ferdülést menet közben korrigálni lehessen. Mindezek a továbbiakban is sok problémát okoztak, s a ferdüléseket nehéz volt elkerülni. A bükki rétegösszletek tektonizáltsága, erős gyüredezettsége azt mutatta, hogy itt a korábbi perm kutatási területeken ismert tapasztalatok s módszerek csak fenntartással alkalmazhatók. Reményt vesztett helyzet alakult ki. A felszíni bejárások és mérések sem hoztak bíztató eredményeket, a megismert perm homokkő sorozat nem volt ideális U-lokalizáció, telepképzés szempontjából. Azért újra próbálkoztunk a téli szünet után. Az 1974. évi szezon kezdetére új, szcintillációs sugárzásmérőkkel vágtunk neki a hegyoldalaknak, megkeresve a permi feltárásokat, részletes bejárással a kiválasztott területeken, a Bácsó-völgy és a Bánvölgyfő azon részén, ahol a gyenge feltártsági viszonyok ellenére a vörös perm felszín közeli megjelenését vártuk. Ekkor váratlan esemény történt. Az egyik nagyvisnyói ház előtt egy rakás szürke homokkövet láttunk, úgy két szekérre való mennyiségben. Ez már olyan redukált permi homokkövek közeli jelenlétére utalt ami nekünk megfelelt. Mértük szinte minden darabját, de meg se „szólaltak". Ezt keressük pedig, de hol van, honnan hozták? A ház gazdája a Bánvölgyfő közelebbről meg nem határozott mellékágát jelölte meg. Kerestük a megfelelő völgyet és a hasonló köveket, de se kőtömböt, se szálban állóan hasonló rétegeket nem találtunk. Átmentünk a Bánvölgyfő Középlápa mellékvölgyébe, ahol több kisebb kőzetdarab hevert szerte szét. Egyszer csak az egyiken kileng a műszer mutatója: tényleg anomáliás kőzetdarab, ha igen alacsony intenzitású is. Tűvé tettük a környéket, felkapartuk az avart, s jó néhány fejnagyságú, egyre nagyobb aktivitású kőzetdarabot (1. sz. kőzetanomália) találtunk (1974. VI. 6-án), sőt az egyik ponton a közelben majd negyed m 3-es, igen aktív szürke homokkő darabot szabadítottunk ki a 20-30 cm-es talaj alól (2. sz. kőzetanomália). Megvan tehát, itt valahol a közelben, s „valami van, de nem az igazi". Ilyenkor már minden m -t át kell fésülni. Feljebb haladva egy kissé bevágódott, felhagyott erdei szekérútban, csak a talaj felett igen mállott vörös kőzettörmelék látható, szálban álló anyag nélkül. Itt még nagyobb y-intenzitás változást észleltünk (Vágó-anomália), a vöröses talaj és apró törmelék szálban álló, helytálló befogadó anyagot, az ércesedés közelségét sejttette. Itt létesült azNv-1 sz. kutató árok, a legfőbb feltárásunk, az ún. „Hümér-szikla" alatt (7. ábra). A kőzetmintákat elküldtük a vállalati fizikai laborba elemzés végett, rejtjelezve, s vártuk a fejleményeket. Az eredmények híre hamarabb megérkezett mint vártuk, nem a szokásos hitelesített formában, hanem csak egy kézzel írott papíron, azzal a megjegyzéssel, hogy fedjem fel kártyáimat, mondjam meg a lelőhelyet, mert kimondatlanul is gyanakodtak, hogy játszom velük; tudták ugyanis, hogy nemrég jöttem vissza Franciaországból, ahonnan U-szurokérces formációbeli mintákat hoztam, s tán azokat adtam le elemzésre, kíváncsiságból. A minták származásának felfedése megdöbbenést keltett, külterületi permből ilyen anyagot még soha nem mértek az elmúlt 15 év alatt. A kis csapat tovább dolgozott, most már volt miért, árkolások is megtörténtek. A híre hamar eljutott minden illetékeshez, nem sok idő múlva nagy deputáció akarta látni a „csodát". Hozták a legújabban beszerzett francia csodamasinát, a SPP2-NF mérőműszert, amit féltve őriztek a geofizikusok, nehogy valamelyik geológus kezébe kerüljön, mert még valamilyen „illetlen" cselekményre használja, amiben nem illetékes.
