Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997

8. ábra: Bányafúrás. 9. ábra: Fúrómagok dokumentációjának készítése. A IV. üzemben a szállítóakna mélyítése közben 1965-ben történt vízbetörés miatt azután mindig mélyítettünk aknatengely fúrást, amit a földtani vizsgálat mellett alapos hidrogeológiai vizsgálatnak is alávetettünk. Itt jegyzem meg, hogy később az V. üzem tervezett légaknája helyén az aknatengely fúrás kedvezőtlen viszonyokat jelzett, ezért a légaknát át is tették más helyre. 1965-re már jelentős mennyiségű ércet lefejtettek a bányákban, így szükségessé vált a külszíni készletszámítás és a bányabeli készletigazolódás vizsgálata. A vizsgálatok hozzájárultak a készletszámítás módszerének finomításához. A legjelentősebb eredmény az volt, hogy mennél jobb a készletblokk ércesedése, annál jobban igazolódik, ami egyébként az ércesedés jellegei alapján magyarázható. Végül is sikerült a blokk átlagos vastagság (m) és minőség (c) szorzatától (átlag m x c) függően változó várható igazolódási koefficienst alkalmazni a készletszámításban. A vizsgálat eredményeképpen a készletek újra lettek számolva. Ezután túligazolódás jelentkezett, de ennek jórészt az volt az oka, hogy a bányák időnként a készletszámítási határon kívül is fejtettek. A további években lényegében az előzőekben ismertetett módon és szervezeti keretek között történt a lelőhely kutatása. A 60-as évek végén és a 70-es évek elején volt egy változás, ami a lelőhelyi kutatást is érintette. A bányák mélyülése vitathatóvá tette azok jövőbeli gazdaságosságát. Ezért a Vállalat igazgatói tanácsa arra az elhatározásra jutott, hogy a lelőhelyen kívüli területeken meg kell gyorsítani a jelentősebb anomáliák kutatását, mert ezek kis mélységben vannak. Ez 1967-ben történt és az előző ábrán látható, hogy lecsökkent a lelőhelyi fúrások mennyisége. Ez a csökkenés tartott 1972-ig. A lelőhelyen kívüli területeken ez idő alatt megszaporodtak a fúrások. Újabb csökkenés állt be a lelőhelyi fúrásoknál a 80-as évek végén, mert egy esetleges VI. üzem területének felfúrása lényegében véget ért. Ennél és az akkor működőknél nagyobb mélységben nem volt értelme a hálózatos érckutatásnak. Csak a „szerkezeti" fúrások mennyisége maradt változatlan egyes földtani kérdések megoldása céljából. A számítógépek adta lehetőségek alkalmazása elsősorban a lelőhelyi munkákhoz kapcsolódott. Bár számítógép nem kellett hozzá, ide sorolhatjuk az egy ideig létező szegély-lyukkártyás adatnyilvántartást a kutatásnál és az érctestek ércmorfológiai elemekkel történő modellezését is. Ez utóbbit Bodrogi